Gál Kelemen - Benczédi Gergely - Gaal György: Fejezetek a Kolozsvári Unitárius Kollégium történetéből. A kollégium alapításának 450. évfordulójára (Kolozsvár, 2007)
Gaál György: Az Unitárius Kollégium a XX. században - II. Főgimnázium
208 AZ UNITÁRIUS KOLLÉGIUM A XX. SZÁZADBAN (GAAL GYÖRGY) ta. 1888-ban ő is minden vizsga nélkül kapott állami tanári oklevelet. A magyar mellett görögöt is tanított.48 A másik pályája végén járó magyartanár Kanyaró Ferenc (1859-1910) volt. Teológiát is tanult, majd a kolozsvári egyetemen szerzett magyar-történelem szakos diplomát. 1886 óta tanított, 1891-ben választották rendes tanárnak. A nagykönyvtárnak is őre volt. A magyar mellett bölcsészetet és görögpótlót tanított. Magányosan élt, 1905-ben idegbetegség támadta meg, kénytelen volt betegszabadságra, majd nyugdíjba menni. Jelentős irodalom- és egyháztörténeti munkássága.49 A két idős tanár helyét két fiatalabb foglalta el. Pálffi Márton (1873-1936) a kolozsvári egytemen szerzett 1899-ben magyar-latin szakos tanári oklevelet, de már 1897 óta helyettesített a kollégiumban, 1900-ban lett rendes tanár. Könyvtárnoknak is megválasztották. Érdekelték a finnugor rokon nyelvek, 1904-ben és 1905-ben is Finnországba utazott, fordított finnből. Az első világháborúban két évig harcolt. Az 1920-as évek elején ő volt az egyház román szakembere, rengeteget fordított románra, s e nyelvet az iskolában is tanította. Több tanulmányt írt, 1925-1928 között az Unitárius Közlöny szerkesztője volt, nevéhez fűződik a ma is használatos unitárius énekeskönyv összeállítása. A másik új magyartanára századfordulón Kiss Ernő (1868-1931). Az ő útja is, akárcsak az Ulár Pálé, a kegyesrenden át vezet Kolozsvárra. Ő már Budapesten magyar-klasszikafilológusi diplomát és doktorátust szerez, 1900-ban helyezik a kolozsvári Római Katolikus Főgimnáziumba. 1901 nyarán vélik meg a rendtől, tér át unitárius vallásra és jön át rendes tanárként a kollégiumba. 1929 januárjában vonul nyugdíjba. 1910-1913 között szerkesztette az Erdélyi Lapokat, 1922-ben kiadta Petőfi összes költeményeit, 1921-ben magyar olvasókönyveket állított össze, számos monografikus tanulmányt írt, olaszból fordított.Tagja volt az Erdélyi Gyorsíró Egyesületnek és a kollégiumban is tanított gyorsírást.50 Kanyaró betegeskedése idején 1905-től 1907-ig Kegyes István magyar-latin-görög szakos tanár látja el a magyar órákat. 1906-tól kezd a kollégiumban tanítani még gyakorlóként Borbély István (1886-1932). 1907-től már helyettes. 1909-ben megszerzi a doktorátust és a magyar-német szakos tanári oklevelet, 1912 őszén rendes tanárnak választják. Végigharcolja az első világháborút. 1925- ben igazgatóul választják, e tisztségről 1928-ban mond le, mikor teológiai tanár lesz. Az iskolában könyvtárosi és önképzőkör-védnöki tisztséget is betölt. Pálffi 1936-ban bekövetkezett halála után a kollégiumnak egyetlen rendes magyar szakos tanára sem volt. Vígh Károly, Balogh László, Jancsó Elemér, Nagy Géza és Antal Péter református tanárok helyettesítettek a magyar tanszéken. 1939-ben óraadóként tűnik fel Vörös István (1915-1979) neve. 1939-ben szerez filozófia-lélektan-magyar szakos diplomát, 1940-től már helyettes tanár, az 48 Gál Kelemen: Nagy Lajos. Értesítő 1900-901.8-13.; Nagy Lajos. Értesítő 1909-910.22. 49 Pálffi Márton: Kanyaró Ferenc. Értesítő 1909-910.23-31. 50 Anyakönyi 279-280.; Markos Albert: Dr. Kiss Ernő. Értesítő 1928-29.26-27.