Gál Kelemen - Benczédi Gergely - Gaal György: Fejezetek a Kolozsvári Unitárius Kollégium történetéből. A kollégium alapításának 450. évfordulójára (Kolozsvár, 2007)
Gaál György: Az Unitárius Kollégium a XX. században - I. Unitárius Teológiai Akadémia
1 80 AZ UNITÁRIUS KOLLÉGIUM A XX. SZÁZADBAN (úAAL GYÖRGY) A szokásos évi tevékenységek közé tartozott a szava lóverseny és a szónoklat-verseny megrendezése, valamint pályázatok kiírása. Ez utóbbiak vagy egy-egy alkalmi beszédre, imára, vagy pedig tudományos tétel kidolgozására vonatkoztak, egy időben verssel és énekszöveggel is lehetett pályázni. Az elbírálásra valamelyik illetékes teológiai tanárt kérték fel. Ha a pályamű gyengébben sikerült, csak szorgalmi díjat adtak. A sikertelen pályázóknak a nevét nem is közölték. A díj rendszerint különböző alapokból származó pénzösszeg volt. Az önképzőkörnek a kéziratos közlönye az 1860. november 15-én elindított Egyházi Lap. Ez négy-nyolc oldalon kézzel összemásolva kéthetente jelenik meg.Tanévenként 5-10 számot sikerül összeállítani. Az évfolyamokat (néha többet is egyszerre) beköttetik, s a könyvtárukban helyezik el. A lap címét 1905 márciusában Benczédi Pál szerkesztő idejében Jövendőre változtatják. Dolgozatokat, cikkeket, verseket, népköltési gyűjtést tártál máz. Néha már egészen haldoklik: van olyan év, hogy csak egy számát állítják össze, több évig nincs is hír róla. 1943/44- ben Szász János szerkesztő talán újra indítja, 1944/45-ben s a következő két évben csak tervezik újraindítását, 1947 decemberében egy utolsó szám készül el. Kétségtelenül a XX. században ezek a kézzel írt, egészen kis közösségnek készülő diáklapok - mikor munkatársai országos lapokban is közöltek - anakronisztikusán hatottak. Sajnos, nem sikerült a lapgyűjtemények nyomára akadni, csak pár elszórt szám őrződött meg. Még jó, hogy 1928-ban készült egy 95 lapos nyomtatott Jövendő-antológia Ferencz József szerkesztésében, melyhez Boros György írt ajánlást.27 7 Anyagi helyzet, alapok, 7 PÁLYÁZATOK, JUTALMAK A Papnevelde az 1 9oo-as években az egyházi közalap és különböző alapítványok támogatásából kapta a működtetéséhez szükséges pénzt.Természetesen részesült az egész kollégiumnak nyújtott államsegélyből is. Az egyetlen teljes teológiai tanár fizetését 1883-tól jórészt a „Richmond Anna tanszék-alapítvány" kamataiból fedezték. Ezt 1875-ben létesítette az amerikai hölgy egy hittan tanári szék fenntartására, s családja 1883-ban Kovács János igazgató-tanár amerikai látogatása alkalmával kiegészítette: alaptőkéje tízezer dollárt tett ki. A két világháború között államsegélyt kapott az akadémia: a román állam a rendes tanárok fizetését fedezte, még dologi kiadásokra is jutott belőle. Az új tanárok beiktatását követően mindig utánjárást igényelt az illetőnek megszerezni az állami fizetés-alapot. 1931/32-ben arról panaszkodik az Értesítő, hogy a gazda-27 Jövendő. Antológia. Szerkesztette Ferencz József. Kiadja az Unitárius Teológiai Akadémia ifjúsága. Cluj-Kolozsvár, 1928.951.