Gál Kelemen - Benczédi Gergely - Gaal György: Fejezetek a Kolozsvári Unitárius Kollégium történetéből. A kollégium alapításának 450. évfordulójára (Kolozsvár, 2007)

Gaál György: Az Unitárius Kollégium a XX. században - I. Unitárius Teológiai Akadémia

163 Lajos 1944-1948. Más tisztségek, melyek betöltőjét évenként választották, ugyan­az a tanár néha két tisztséget is betöltött: igazgatósági előadó (mindig a dékán), igazgatósági jegyző (rendszerint a legfiatalabb, legutóbb megválasztott tanár), teológiai tanári könyvtár könyvtárnoka, ifjúsági önképzőkör védnöke, családfő (vagyis az internátus irányítója). A hat rendszeresített tanszéken kívül is tanítottak néhány tantárgyat, me­lyekre óraadókat alkalmaztak, ezek leggyakrabban a főgimnázium tanári karából kerültek ki. Zene: Iszlai Márton, az Unitárius Elemi Leányiskola igazgatója, a vasúti dal­kör karnagya „egyházi ének és orgona" címmel kezdte el tanítani 1902-től heti 2 órában valamennyi évfolyamnak egyszerre. Ekkoriban a főgimnáziumban is Iszlai volt az ének-és zenetanár. 1911-től 1921-ig Sándor János főgimnáziumi ének-ze­netanár, majd 1941-ig Ütő Lajos, az Unitárius Elemi Leányiskola igazgató tanítója a szaktanár, ekkoriban már heti 3 órát szánnak a tantárgyra. 1941 -1943 között Kiss Károly állami tanító, utána ifj. Márkos Albert zeneszerző heti 1 órában oktatja a tárgyat, majd 1947 márciusától újra Kiss Károly nyugalmazott tanító heti 2 órában tanít. Egészségtan (1884-ben vezetik be, rendszerint a kollégiumi orvos tanít­ja heti 2 órában a III. éveseknek): Veress Lajos (1889-1906), Tompa János (1906— 1921), Márkos György (1921-1942), Osváth Lajos (helyettesként 1942/43), Nagy Zoltán (1943/44), Márkos György (1944-1946), Szász Ti bor (1946-1948). Az utóbbi években már csak heti 1 órát szánnak neki. Testnevelés: 1913-tól veszik fel a tantárgyak közé, László Gyula főgimnázi­umi tornatanár a négy évfolyamnak együtt heti 2 órában tanítja 1935-ig, utána Lőrinczy Zoltán 1947-ig. Közben két év kiesik a tanár hadifogsága miatt. Nyelvek: itt szét kell választanunk a bibliai nyelveket, az idegen nyelveket és a románt. A bibliai nyelveket, a hébert és a görögöt az illetékes tanár oktatta. A hébert már 1900-ban is tanította Boros György az I. éveseknek heti 3, a II. éve­seknek heti 2 órában. Kiss Elek viszont csak fakultatív tárgyként tanítja heti egy órában. Az újszövetségi görög nyelv az 1915-ös szabályzatban tűnik fel tantárgy­ként, bizonyára Gálfi Lőrinc szemináriumain tanítgatta, önállóan az 1929/30-as tanévben jelenik meg heti egy órában az I—II. év részére, s nem Gálfi, hanem Varga Béla oktatja. Az idegen nyelvek közül az angliai és amerikai kapcsolatok, továbbtanu­lási lehetőségek miatt első helyen az angol állott. Ennek a tanítása sem okozott nehézséget, mert szinte valamennyi tanár éveket töltött angol nyelvterületen. Kovács János 1905-ben bekövetkezett halála után Boros György, Csifó Salamon, György János, Gálfi Lőrinc, Győrfi István, Kiss Elek, Varga Béla, Szent-lványi Sándor, Abrudbányai János, Simén Domokos, Kovács Lajos, Lőrinczi Mihály tanított hosz­­szabb-rövidebb ideig angolt. A felsoroltak közül Kovács János, Boros György és Kovács Lajos az egyetemen is az angol nyelv lektorai voltak. Az 1900-as években FEJEZETEK A KOLOZSVÁRI UNITÁRIUS KOLLÉGIUM TÖRTÉNETÉBŐL

Next

/
Thumbnails
Contents