A kolozsvári unitárius új kollégium megnyitó ünnepélye 1901. évi szeptember hó 22-én (Kolozsvár, 1901)
Dr. Gál Kelemen ig. tanár köszöneté a zászlóért. IX. Igen tisztelt hölgyeim! Első szavam magam, tanártársaim s az ifjúság nevében a szép gondolat megvalósítóinak, az unitárius nőknek a hála és köszönet. A milyen poetikus lélekből fakadt ez a gondolat, olyan nemes érzelmekkel fogjuk e lobogót körülvenni. Úgy fogjuk tekinteni azt, mint szent ereklyét, a melyet őrizni, a melyet féltő gonddal körülvenni, a kegyelet és a hála köteleznek. Ha a katona táborba indul, meghordozzák előtte csapatja lobogóját s ő tisztelegve köszönti azt. Tudja, hogy a lobogót elhagyni, annak nymbusát befeketíteni engedni a legnagyobb szégyen és gyalázat. Ha fennlobog a csaták viharaiban, az a kart megaczélozza, az elaléló erőt felfrissíti, az akaratot és hősi bátorságot feltüzeli- Ha aláhanyatlik, hiányzik az összetartó erő, az a központ, a melyből jő az erő, a biztonság érzelme. Legyen az az imádat, a melylyel a katona körülveszi lobogóját, előttünk példa. Az a két lobogó, a melyre fiatalságunk feltekint, két szent eszmét, két ideált fog eszébe juttatni, két fogalmat fog symbolizálni. A nemzeti lobogó a hazát, a melyért fel kell áldoznia minden tehetségét, minden törekvését, minden vágyát és reményét. Az uitárius nők lobogója az ifjúságot emlékeztetni fogja az egyházra, a mely tanulások, boldogulásuk s a közmívelődés és nevelés érdekében szinte erejét meghaladó áldozatokat hoz. Emlékeztetni fogja egyházunk tanaira, a melyeket a tudomány nevében is vallhatunk szabadon; intézményeire, a melyek a történelem viharaiban is kiállották a tűzpróbát; emlékeztetni fogja arra, hogy ezeket elhagyni, megtagadni nem lehet.