Gál Kelemen: A Kolozsvári Unitárius Kollégium története (1568-1900) 2. (Kolozsvár, 1935)
VI. rész: A kollégium szervezete, oktatás, önképzés, felszerelés
51 Dávid Ferencnek nem jutott osztályrészül az unitárius hitelvek summáját összefoglalnia, kifejtenie és írásba foglalnia. Ez a sajnálatos tény sok szomorú következményt vont maga után a történelem folyamán. Ennek volt a következménye a háromszéki unitárius egyházközségek számának leapadása s a megmaradtaknak 70 éven keresztül a ref. püspök fennhatósága alá rendelése. És a mi szempontunkból különösen az, hogy papjaink egyes hitelvi kérdésekben nem voltak kellően felvilágosítva és tájékoztatva. Erre mutatnak azok az egyházi rendtartások, melyeket 1626-ban Radecius által szervezett bizottság megalkotott s melyből 1694-ben Almási Gergely Mihály püspök egy rendszeresebb összefoglaló munkát készített. Amit a 17. században a lelkészképzésről tudunk, azt az Ecclesiastica discip/ina-ból vont következtetések útján tudjuk. Az 1626. évi rendtartás erre vonatkozólag ezt írja elő: „Mindenkinek teljes erővel oda kell hatnia, hogy a tanuló ifjúságba, különösen amely magát és tanulmányait a szent szolgálatra szánta, a tisztább tudományt csepegtessék be. Kérni kell tehát a tiszt, püspök urat, hogy ezeknek a szent hittudományt megmagyarázza s őket megvitatások és prédikációk tartásával gyakorolja, amely dolgokban neki más, az isteni igazságban jól járatos tudósok is segítségére lehetnek s munkáját mindig kevesbíthetik. A hittudomány tanulói közé a magánerkölcsi tanításokat is be lehet hozni, amilyenek valamikor a hitsorsosok között, hogy itt is gyakorlatban voltak, ezt maga a tiszt, úr is tudhatja“. Az 1626. évi Eccl. Disciplina előírásának forrása az a végzés, melyet Brosséius főjegyző Göcs Pálról jegyzett fel: 1613 márc. 22-én végezték Torockai Máté püspök, Göcs Pál és az eklézsia többi papjai Radecius Bálint, Brosserus, Sanmarianus Márton, hogy ezután minden csütörtökön mindjárt reggel a preces után az ifjúság összegyűljön theologiai gyakorlatra és megbeszélésre, melyről senki se hiányozzon súlyos ok és többi társai engedélye nélkül. íme a ma is meglevő szónoklati gyakorlatoknak az eredete. Feltűnő a végzésben az, hogy a gyaporlatokról való elmaradásra engedélyt nem az igazgató, hanem az ifjúság ad. A régi protestáns nevelés egyik feltűnő jellemző vonása: az ifjúság autonómiája. Az 1694. évi rendtartás szerint a kibocsátandókhoz intézendő kérdések ezek: hogy az iskolákban a tudományok alapjait és kezdeteit dicséretes eredménnyel megismerték-e, tudnak-e legalább középszerűen felelni a kátéból, tudják-e előírt forma szerint a szentségeket? Ezekből az intézkedésekből tehát látszik, hogy a lelkészképzés tárgya a „szent hittudomány“, „az erkölcsi tanítások“, a káté, a liturgikus rend megtanulása; mindezeknek pedig nél4’
