Gál Kelemen: A Kolozsvári Unitárius Kollégium története (1568-1900) 2. (Kolozsvár, 1935)
IX. rész: Igazgatók
407 nemsokára Bécsbe kellett mennie, hogy a piaci templomot és iskolát megmentsék. Mig oda volt, pletykák, gyanúsítások keltek szárnyra, sőt fenyegették is, hogy még maradékain is megveszik az eklézsia követelését. Baj volt, hogy Dimén rektor, habár az eklézsia alumnusa volt, nem akarta elismerni azt ítélkező fórumául, ami bántotta az eklézsia vezetőit. Sőt az is, hogy több adomány gyűlt, mint amennyit legmerészebb álmaikban is remélhettek. Mikor Dimén a gyűjtött összeg harmadát követelte, a vezetők ezt túlságosan soknak találták. Dimén a vásárhelyi urak, az „unitárius státus“ előtt való panaszolkodása alkalmával arra hivatkozik, hogy még a kántáló diákoknak is kijár harmada a gyűjtött összegnek. Különben ennek a szomorú ügynek a lefolyása ez volt: Dimén visszaérkezése után nem számolt el gyűjtése eredményéről. 1702-ben a konzisztórium számadása előterjesztésére hívta fel. Ekkor beismerte, hogy 3500 frtot a hazahozott öszszegből fáradsága jutalmául megtartott magának. Jövedécsi plebánus meg igazolta, hogy a kollektából 6000 mfrtot tőle átvett. De a dolog ezzel nem hozatott tisztába, sőt éveken át húzódott. 1706 aug. 23-án Almási püspök Ajtai Mihály és Pálfi Zsigmond jelenlétében a patrónusok gyűlésében jelentette, hogy Dimén megbízta őt a következők előadásával: 1. hogy neki annak idején vocatio legitime nem adatott; 2. hogy a hollandiai dolgokról vegyen számot s ha most nem érkeznék, Ígérjék meg, hogy életében eligazítják, hogy maradékait ne háborgassa az eklézsia; 3. hátralékát adja meg (t. i. fizetését nem adták ki épen a számadás be nem adása miatt), minthogy másoknak is kiadták a fizetést; 4. az eklézsiától injuriállatván, már három ünnepen nem kommunikálhatott. Erre az előterjesztésre az eklézsia a következőket feleli: Ad 1. a vocatioban semmi illegitimum nem volt; sokan vádolták Dimént nemcsak Kolozsvárt, hanem külsők is, de ő semmi fogyatkozását be nem ismerte. Hivatalát nem kontinuálta, elfelejtkezvén reversálisáról. Az eklézsia két küldöttjével ezért megintette, de ő ezeket „sok becstelen szókkal illette“. Harmadszor márciusban a kurátorok intették meg, hogy tanítson a scholában; de ő azt felelte, hogy amig az eklézsia sallariumát egészen meg nem adja, addig nem fungál. Az eklézsia béketüréssel volt eddig, várván, hogy megtér és beismeri hibáját. Ad 2. Az eklézsia eddig is követelte a számadást, de Kolozsvári számadásnak még emlékezetét is abhorreálta s azt mondta, hogy tudatlan embereknek, „kik még hazájukból, vagy még csak a határból sem voltának ki“, számot nem ad. Az eklézsia kész őt meghallgatni s a dolgot végképen eligazítani. Ad 3. A hátralékát megfizeti, „csak álljon
