Gál Kelemen: A Kolozsvári Unitárius Kollégium története (1568-1900) 2. (Kolozsvár, 1935)

IX. rész: Igazgatók

404 jan. 27-én rektornak választották, mikor „az egész iskola új rendet kap, mert az egész cétus öt osztályba soroztatik“. (Fase. II. 372.). 1683 szept. havában azt a hosszú ideig fenn­maradt törvényt hozta, hogy a theológusok vasárnap reggel 6 órakor rendre egyházi beszédet mondjanak. S hogy ez a hosszas szokás lassan el ne enyésszék, 1684 május 9-én kihir­dette: aki e kötelességét elmulasztja, 50 dr. a büntetése, de azért a következő alkalommal köteles megtartani a beszédet s jelenteni a következőnek a sorát. Ha nem jelenti, ugyanaz a büntetése. A beszéd legyen szépen kidolgozott, tiszta, világos, meghallgatásra érdemes és építő, nehogy az Isten szava és a vallás profanáltassék. Aki a maga sora szerint nem beszél, 1 forint a büntetése. Ez a rend még a 19. század 80-as éveiben is megvolt. 1689-ben mindkét nemzet részéről plebánusnak választották (Fase. II. 459.). Huszár Mihály és Brozer Péter emelték fel. De a rektorságát is megtartotta, míg Dimény hazajött külföldről. Az iskolának „rektor vigilantissimusa“, az eklézsiának, különösen a szászoknak kiváló patrónusa volt. Éber gondja volt arra, hogy azokban a zavaros időkben minden jóravaló szász ifjú az iskolába kerüljön. A frekventációnak azt a tör­vényét, mely szerint egész hónapon ót fedetlen fővel kellett ülniök, a szász tanulókra nézve eltörölte, mihelyt plebónus lett. A kissárosi zsinat a tordai iskolának főgondnokává tette 1687 jun. 1-én. Püspöki teendőket is végzett, mikor azok távol voltak, vagy betegeskedtek, zsinat határozata alapján. Zsinatokat hivott össze, azokon elnökölt. Szóval azokban a zavaros, szeren­csétlen időkben igazi fenntartó oszlopa és támasza az egy­háznak. Halála utón fiai elhagyták vallásukat. Pál az eklézsia költségén külföldön volt, sok adósságot csinált, melyektől csak úgy tudott szabadulni, hogy katholikus lett. Másik fia, András is, a városbirói állásért áttért a kalholikusokhoz. Atyjuk 1710 szép. 11-én halt meg pestisben. 23. Kolozsvári Dimén Pál. (1690—1720.). Kolozsvárt szü­letett 1655-ben. Iskoláját Tordán kezdette, 1674 febr. 9-én Ko­lozsvárra jött, frekventált és felvétetett a deáki társaságba. 1680 jan. 14-én a poézis kollaboratora lett (Fase. II. 372), aug. 16-ón szenior (Fase. II. 375.). 1682 ápr. 20-án, mint „senior vigilan­­tissimust“, az oratoria classis és ars poetica praeceptorót kül­földre küldik (Fase. II. 381.). 1682 jun. 30-án a leideni egye­temre iratkozott be (Prot. Egyh. és Isk. Lap, 1888, 439. 1.). 1689-ben doktori vizsgálatot tett. Lehet, hogy Londonban is volt. Frank Adóm ugyanis 1689 aug. 28-ról levelet ír,19 melynek 19 Keresztény Magvető, 1891. 230—232.

Next

/
Thumbnails
Contents