Gál Kelemen: A Kolozsvári Unitárius Kollégium története (1568-1900) 2. (Kolozsvár, 1935)
VII. rész: Internátus
256 megengedve. Húsvétkor és Szent Mihály-napján a mendikánsok álltak ki. 1710 szept. 23. (Eklézsia jegyzőkönyve 1710—1717.) „végeztetett, hogy az deákok Szent Mihály-napban astáljanak az communionak idején ennek utána s az collecta is helyben maradjon“. E végzés oka az volt, hogy a szöllőtermés elfagyott s az eklézsia nem tudta kiadni a szokás szerint őket illető mustot, 1723 december 25-én olvassuk (Fase. IV. 30 ): Eddig az volt a szokás, hogy a karácsonyi szüneten az általános cantatio mellett is gyakorolták az astatiot. Most a konzisztórium az eklézsiával együtt „propter praegnantes rationes" azt eltörölte s az astatiot csak pünköstkor és Szent Mihálynapján engedte meg. A következő év decemberében feljegyzi a főnök (Fase. IV. 336.), hogy kérték a püspöktől az astatío megengedését, meg is Ígérte a közbenjárását, de nem tudta kieszközölni, de gondja lesz, hogy valamely más módon kipótoltassék. 1729 dec. 17-én (Fase. IV. 418.) a karácsonyi astatiot megint megengedték. Az astatio 1857-ig állott fenn. 1716 szept. 24-én özv. Rhener Szőcs Istvánné Bek Borbára 3 drb ezüst poharat ajándékozott a cétusnak és aranyfonállal átszőtt térítőkét az astálók számára. Feliratuk ez: „Csináltatta ezt a pohárt Rhener Istvánné Bek Borbára a kolozsvári Unitaria Scholában tanuló deákok számokra 1716. Esztendőben". A piaci iskola elvételekor ezt a három poharat megmentették. Most a filológiai szei tárba vannak elhelyezve. 1779 ápr. 3-án (Fase. VI. 184.) Fehérvári Sámuelné Pákei Judit egy térítőt küld a cétusnak, melynek négy sarkára négy oroszlán volt hímezve, hogy a pénzgyüjtésre szolgáló poharakat abban tartsák. 1782 dec. 12-én (Fase. VI. 269.) az igazgató neje két díszes térítőt ad (duo mappalia ornatissima) ugyané célra. A pénzszerzés egyik módja a legációba menés. A legáció eredetét P. Szathmáry Károlynál (A nagyenyedi Bethlen-kollégium tört. 88. 1.) olvassuk. Mikor a sárospataki kollégium lö71-ben Enyedre vándorolt, diákjai nem lévén kellően segélyezve, ünnepnapokon a közel fekvő helységekbe mentek ki, hogy a lelkészeket kisegítsék, miért az eklézsiák részéről bizonyos segélyeket, díjakat kaptak. Ezt a szokást később a többi iskolák is átvették s ez az ú. n. lejáció eredete Erdélyben. Nálunk először Abrudbányára kezdettek járni legátusok 1710 óta, amely eklézsiánk nagyon bőkezűen fizette meg a diákok szolgálatait (Fase. V. 113.). Az 1755. évi szenior átvizsgálta a matriculákat s úgy találta, hogy az eklézsia eddig 1126 frt 59 drt adott. Es hozzáteszi: „Lássa az utókor és hálával dicsérje annak jótéteményeit, ne felejtse el soha s ami rosszabb, hálátlansággal ne oltsa ki.“ A jótékonykodást, a főnök szerint, 1708 jun. 21-én (Fase. IV. 52.) Szabó Simon
