Gál Kelemen: A Kolozsvári Unitárius Kollégium története (1568-1900) 2. (Kolozsvár, 1935)
VII. rész: Internátus
247 magyar beszéd igen elhatalmasodott a tudományok deák nyelven tartani szokott tanítása felette kárára és hátrányára s ezért a jövő examenre előállani tartoznak (a IV. éves és ezenfelüli tógások) privata industriájok alapján, különben minden iskolai beneficiumoktól megfosztatnak s eklézsiákba nem rendeltetnek; mostani hibájokért (nem állottak elé vizsgára) egész praemiumjaikat elvesztik; s ha a deák nyelvet nem gyakorolják szorgalmasan, az eddigieknél keményebb eszközöket fog használni. 1819/20 iskolai év elején (Fase. X. 326.) a szobafőnököknek egy utasítás kötelességévé teszi, hogy a hazai nyelven való beszélgetést megakadályozzák. A magántanítók ugyanekkor készült utasítása (4. p.) pedig előírja, hogy naponként kétszer latin és német mondatokat kell könyv nélkül betanítaniok tanítványaiknak s az 5. p. szerint naponként 2—3 magyar mondatot adjanak nekik latinra fordítás végett. Tartsanak hetenként kétszer házi extemporalékat. Aztán ügyeljenek, hogy a tanulók magyarul ne beszéljenek; s a latin nyelv tanítói a plágára nagy gondot fordítsanak. Az 1815 jan. 6. kolozsvári Főtanács által megállapított igazgatói utasítás előírja, hogy „hetenként 2—2 exercitiumokat és stylusokat s néha-néha extemperaneusokat készíttetni el ne mulassza s azokat a praeceptoroktól is ottanottan magához vitesse, hogy lássa, vájjon azokat a preceptorok jól corrigálják-e“. A latin beszédre vonatkozólag elmondok két esetet. 1813 nov. 25 én tárgyalta az esküdtszék. Nov. 22-én négy diák — a nevek mellékesek — bizonyos tárgyról beszélgetni kezd, kezdetben latinul, később egyik magyarra fordítja a szót. A más három megmarad a latin mellett. A plága épen egyiköknél volt s ez nyomban át akarja adni, de a másik nem fogadja el. Az exaktor elé citálják s itt egyszerűen letagadja, hogy magyarul beszélt. A tanuk sem vallanak ellene. A szenior elé mennek s itt sem világosodik ki a dolog. A plágárius nem hagyja annyiban a dolgot, megy az igazgatóhoz s kéri, parancsolja meg a szeniornak, hogy eskettesse meg két tanúját. Ez meg is történt s már-már elsimult a dolog. De a főnök észrevette, hogy itt valami hiba történt s a plágáriusnak valószínűen igaza van. Ezért esküdtszék elé viszi a dolgot s itt szigorú investigatiót tartanak. Kezdetben csak egyik vall, később maga a delinkvens is, mikor látja, hogy minden tagadás hiábavaló, bevallja, hogy igenis magyarul beszélt. A delinkvenst felmentik „quia nemo ad fatendum contra se cogi possit“, mivel senkit sem lehet arra kényszeríteni, hogy maga ellen valljon. A két tanút pedig, akik hamis tanúvallomásukkal méltatlanná tették magukat a tógás diákok társaságára és a hazugság szennyfoltjával bemocskolták magukat (non amplius sunt digni togata
