Gál Kelemen: A Kolozsvári Unitárius Kollégium története (1568-1900) 2. (Kolozsvár, 1935)
VII. rész: Internátus
237 Az 1839. évi törvények 52. cikke szerint, aki tiltott helyen jár, gyanús személyekkel sétál, ha gyermek (classista) elsőízben 12 korbács a klasszisban, másodszor ugyanannyi az udvar közepén a büntetés, harmadszor kiutasítás. A leckét igazolatlanul mulasztó gyermek másodszor lejjebb ültettetik, harmadszor három korbácsot kap. Ha a vigil kötelességét elmulasztja, másodízben 6 korbács, harmadszor 12 a büntetése. Ezek a törvények még beszélnek a „vessző alól kikeltekről“, sőt a „kikelés“ örömének megváltására szolgáló pénzadót állapítanak meg. Korszakos fordulatot jelent a testi fenyíték történetében az 1842. évi zsinat ama határozata, mely eltörölte. „Korbáccsal, pálcával, vesszővel, vagy akármely ütő eszközzel testi büntetések ezennel megszüntettetnek“. Ez a gondolat Brassaitól származik. Fejér Mártonnal együtt ő volt az, aki a zsinati Főtanácsra egy új szerkezetű iskolai törvénykönyvet adott be; ő hozta javaslatba az alsóbb osztályok rendszeres óratervét, azokkal való behatóbb foglalkozást, sokasította a publikus és privatus preceptorok teendőit és súlyos felelősséget rakván vállukra, előre látta, hogy az energikusan neki indított munka túltengésével bizonyos szelidebb, humánusabb eljárást kell szembeállítani. Maga a Főtanács is aggódik a nagy lépés következményeitől, a fegyelem meglazulásától s azért megbízza az igazgatóságot, hogy a pedagogarchával együtt „a gyermekek célszerű, az időkornak és erkölcsi nevelésnek megfelelő büntetéséről gondoskodjék“. Az igazgatóság fél e határozat fegyelemlázító következményétől s utasítja az igazgatót, hogy a törvények kihirdetésekor a testi fenyítést eltiltó határozatot hallgassa el. Azonban érzik a helyzet ferde voltát s tudják, hogy most már a fegyelmezés eddigi kegyetlen módszerét nem engedhetik alkalmazni. A „célszerű kivitelről“ gondoskodtak tehát s határozták, hogy a köztanítók a tanulni nem akaró gyermekeket az igyekezők általi lehúzás (az osztályban alsóbb helyre jutás), közjátékokra nem bocsátás, a magántanítók pedig arestom, játékra való időmegtagadás, vagy kétannyi tanulási tárgy kihagyása által igyekezzenek jobb útra téríteni. Ha pedig mindezek siker nélkül maradnának, kérjenek tanácsot a pedagogarchától. A fegyelmezésnek szelidebb és emberibb módja jellemzően nyilvánul az 1845. évi homoródalmási zsinat által „közméltánylattal“ fogadott szabályzattervezetben, melyet a nevelésügyi bizottság készített. Ez a szabályzat az alosztályúakat a magán- és köztanítók fegyelme alá utalja, de a pedagogarcha felügyelete mellett. A 13 évet betöltőitek erkölcsi vétségek esetén a törvények alá esnek. A büntetések különben még mindig elég változatosságot mutatnak; de a korbáccsal való testi büntetést nem ismerik és nem beszélnek „vessző alól
