Gál Kelemen: A Kolozsvári Unitárius Kollégium története (1568-1900) 2. (Kolozsvár, 1935)
VI. rész: A kollégium szervezete, oktatás, önképzés, felszerelés
184 typographiában is, mint a többi vallásúak és be is hozathassanak“. Ez volt a kormány tanács alkotmányos engedélye. Erre az unitárius tagok (Sárosi János, Joó Mihály és id. Horváth Ferenc) újabban folyamodtak a teljes bizottsághoz, amely 1693 szept. 25-én kedvezően válaszolt e szavakkal: „A typographia aránt a tavalyi assecuratiónk mellett maradunk és leszen a mi typographusunknak (t. i. a reformátusokénak) intimatioja, hogy ő kegyelmeknek is nyomtasson, úgy szintén, mint más religióknak, amikor lehet. Mindazáltal ő kegyelmek is jól megvigyázzák: olyan könyveket nyomtassanak, hogy se magoknak, se a nyomtatóknak búsulást ne szerezzenek vele“. Hogy áll ezek után a könyvnyomtatás tilalmának az ügye? Az unitárius bizottmányi tagok állították, hogy nekik „katekheziseket és templomi énekeket kinyomtatni nem volt szabad“. Ezzel szemben a kormányzótanács válaszában olvassuk, hogy a tipográfiát tőlünk senki meg nem tiltotta, de egyben utasítja a református nyomdászt, hogy, mikor lehet, nekünk is nyomtasson. Ha a nyomdászt erre utasítani kellett, akkor bizonyos, hogy azelőtt ellenkező értelmű utasítása volt, amit különben adatok is bizonyítanak. Az 1638. évi dézsi országgyűlés sub poena notae infidelitatis megtiltotta unitárius konfessziók kinyomtatását és kibocsátását a fejedelem tudta nélkül. Mióta a Heltai-féle nyomda megszűnt, azóta az irodalmi munkásság is csaknem teljesen szünetel. Egyetlen nyomtatott halotti beszéd, Szent-Iváni Márkos Dánielé Baumgarth felett ismeretes e korból. 1670 febr. 17-én a fejedelem a gyulafehérvári országgyűlésen felszólította Konc Boldizsár püspököt, hogy hitcikkeinket a dézsi egyesség alapján állítsa össze és mutassa be. Az összeállítás megtörtént, a dicsőszentmártoni zsinat helybehagyta. Kövendi Mihály háromszéki esperestől elküldötték a fejedelmi udvarba. Sokáig várták hiába a választ. Végre a decemberi országgyűléstől kértek engedélyt a kinyomtatására. Engedély helyett ezt a választ kapták: „Többet kellene ahoz adni, a dologhoz mélyebben is nyúlni, ha ki kellene nyomtattatni“. Ezzel a kinyomtatás lehetetlenné vált. Tehát szószerint igaz, hogy kátékat kinyomtatni nem volt szabad. Kéziratokból tanították az ifjúságot, vagy nagy titokban a nyomtatás ideje és helye elhallgatásával újra kinyomatták s az új kiadást a régibb és szabad idők példányai gyanánt tüntették fel. Amint Jánosfalvi Sándor István unitárius pap állítja, hogy Konc nagy kátéját Apafi alatt a tilalom ellenére titokban kinyomatták s az 1689. évi dicsőszentmártoni zsinaton árulták. Ferenczi Zoltán (A kolozsvári nyomdászat története 70—73. 1.) állítja, hogy az unitáriusoknak nyomdafelállítása a vallásegyenlőség következtében nem volt megtiltva. — amit senki sem állított — de ő is
