Gál Kelemen: A Kolozsvári Unitárius Kollégium története (1568-1900) 2. (Kolozsvár, 1935)

VI. rész: A kollégium szervezete, oktatás, önképzés, felszerelés

159

ban,5 hogy „az olvasásnak elejétől fogva a bolondulásig kedvelője volt Később kolozsvári pap, majd Berlinben Hegel hallgatója, kinek „rideg“ filozófiája s az ő képére és hasonlatosságára alkotott teológiák nem 'Ízlettek neki. Irodalmi tekintetben — sokszor mondta — Kazinczy tette rá a legnagyobb hatást s ha van valami értéke költői működésének, az egyenesen neki tulajdonítandó. Haza jő, pap lesz és tanár. Ezt a komoly és kevés beszédű férfit az ifjúság nagyon szerette „a kedély és érzület nemessége s gyermeteg naivsága miatt“. Bizalommal fordult hozzá minden ügyes-bajos dolgával. Az olvasó társaságnak tanár korában is erős védelmezője volt. Akár a „kebli orthodoxia“, akár a külső abszolutizmus gáncsoskodott és okvetetlenkedett, Kriza mindig védelmükre kelt. „Hagyjuk őket az ő módjuk szerint kifejteni lelkűk tehetségeit s készítni magukat jövő rendeltetésükre. Irányozzuk törekvéseiket, de el ne fojtsuk, vezessük, de ne akadályozzuk, mutassuk meg nekik a jobbat, de ne vegyük zokon, ha ők a maguk által választott jóhoz ragaszkodnak, hadd fejlődjék önállóan szép iránti érzékük, hadd erősödjenek szabad repülésben lelkűk szárnyai“.

Krizáról a Reménnyel kapcsolatban egy érdekes epizódot jegyzek ide, amelynek irodalomtörténeti jelentősége van. A dolgot Hajós János beszéli el,6 a társaságtól megbízott egyik szerkesztője (a másik Szigethi István) a Reménynek, tehát adatai feltétlenül hitelesek. A dolog élénken mutatja a cenzúra gondolkodását. A zsebkönyv kéziratát összeállítják s felviszik a cenzorhoz. A cenzor, aki különben nem rosszindulattal kezelte az ügyet, csak úgy adja meg az imprimaturt, ha az Isten hozzád székely ország c. versben (Hajós A szegény székel nótájának mondja) e versszakban:

Némán nézi a vén székely,

Onokája mint halad el,

Veszni a német császárért

S nem a székel szabadságért

az utolsó sort így változtatják meg: És a székel szabadságért. Hajós megkérdezi Krizát, aki szelíd természete ellenére is felháborodott s méltatlankodva mondta: ha engedne, annyi lenne, mintha saját szülöttjének saját kezével törné ki a kezét, vagy lábát. De a cenzor nem engedett. A szerkesztők nem akarták e gyöngyszemet kihagyni a zsebkönyvből. Mit volt mit tenni.

5 Kér. Magvető, 1912.

6 Hajós János, A kolozsvári unitarium collegiumbeli olvasótársaság irodalmi mozgalmai 1839-ben s Kriza János a censura itélőszéke előtt. Kér. Magvető, 1893.