Gál Kelemen: A Kolozsvári Unitárius Kollégium története (1568-1900) 1. (Kolozsvár, 1935)
III. rész: A magyar-utcai iskola
349 kedni a repr. konzisztórium köteles, melyre ügyelettel lenni atyafiságosan ajánltatik superintended afiának, mint a repr. konzisztórium elölülőjének“. Ugyanezen a gyűlésen veti fel a főgondnok, „hogy gyengélkedő superintendens afia egészségének helyreállásáig“ segédül rendelt főjegyző (Fűzi) mellé a repr. konzisztóriumi tárgyakra nézve nem volna-e szükséges valamelyik professzort kirendelni? A végzés ez: Szükségesnek találtatván, hogy valamiképen a főjegyző által superintendens afia segíttetik, így ez is valamelyik által segíttessék a konzisztóriumi tárgyak igazgatásában. Erre nézve megállíttatik, hogy interimaliter valameddig superintendens afia gyöngélkedő egészsége helyreáll és generális afiának a superintendensi tárgyakkal is kelletik foglalkozni, mindaddig a repr. konzisztórium actuariusa legyen prof. Székely Miklós afia, ki erre ezennel kineveztetik és rendeltetik. Meg kell említenem ez időből két nevezetesebb mozzanatot : az 1817. évi éhínséget és Ferenc császár látogatását. 1816-ban rendkívül zivataros időjárás volt, a következő évben pedig nagy éhínség, szárazság és pusztulás. Az Ínség enyhítéseképen készítették a Torda és Kolozsvár közti feleki utat, mely munkában a kenyerét kereső Brassai is résztvett. Tiboldi a rokon Bartók-család birtokában levő3 kéziratában így írja le az ínséget: „El nem hallgathatom azt, hogy midőn az 1817-iki szűk esztendőben a kolozsvári nemes kollégiumban folytattam tanulásomat, be számtalanszor keseredtem el, midőn láttam az éhhelhalásra jutott szegénység csoportjait a kapukban. Könnyeket hullattam tanulóasztalom mellett az éjszakákon, midőn az éhhelhalásban vonagló nyomorultaknak bús nyögéseitől echóztak házaink falai. Elkeseredtem, látván minden reggel újabb-újabb számos halottakat heverni az utcákon s 10—12 meghaltakat azon egy sírba minden tisztességnélkül temettetni. Láttam én s még most is el kell keserednem, mikor eszembe jut: láttam én az édes anyát az út mellett halva feküdni s ártatlan kisded gyermekét a meghalt anyának mellén vigyorogva mászkálni, aki tejet akar vala szopni az édes anyai emlőkből és semmit sem talált abban“. Ferenc császár 1817. évi látogatása, minek emléke az Ovár piacterén felállított oszlop, a csapásokra következett vigasztalásképen. Aug. 18—27-éig tartott. Bánffy György gubernátornál volt megszállva. Kihallgatáson fogadta konzisztóriumunkat 21-én. Körmöczi üdvözölte, mire a Felség kegyesen, de röviden felelt. Azután azt kérdezte, van-e itt iskolánk, virágzó eklézsiánk s mennyi az unitáriusok száma? Mire a 3 Kanyaró Ferenc : ínség 1817-ben. Kér. Magvető, 1905. 92.
