Gál Kelemen: A Kolozsvári Unitárius Kollégium története (1568-1900) 1. (Kolozsvár, 1935)
III. rész: A magyar-utcai iskola
256 mellett vezető Hosszu-utcába. Lakása még egy évre bérbe adatott. 1887. okt. 1-én a bérlők kiköltözvén, a szükséges javítások és átalakítások után nov. 3-án d. u. 4 órakor a püspök, felügyelő gondnok és ifjúság jelenlétében a kollégium felőli emeleti szobában a dalárda éneke után Benczédi igazgató beszéddel adta át a csatolt helyiségeket az iskola céljaira. Ez a ház 1696-tól 1819-ig a Pákei családé volt. Mikor a kollégiumot építették, már akkor meg akarták venni ezt a szomszédos telket is s a templom melletti keleti szárny helyett ide akarták építeni. De Pákei Józsefné, Kovátsi Klára igazgató özvegye sem pénzért, sem cserében nem volt hajlandó az ősi jószágtól megválni. Fia, Sándor korán elhalván, a család adósságba merült, a ház dobra került s így vette meg az egyház 1819. nov. 30-án árverésen 6300 írton. Ekkor csak a földszint volt lakható, az emeleten csak a körfalak voltak meg közfalak nélkül. Ezeket a konzisztórium 1860 ápr.—aug. hónapokban építtette Kagerbauer Antallal s a püspök lakásának rendelte. Itt laktak Kriza, utóbb Ferencz József. A földszinten Fűzi János, Székely Sándor, Berde Áron s Nagy Lajos. Ezzel a kibővítéssel az iskola nyert 5 tantermet, 1000 m2 területű udvart fákkal, vadszőlővel beültetve, 1 — 1 helyiséget a különböző nyomtatványok s az ifjúsági olvasóegylet könyvtára számára. A lakószobák száma 4-gyel szaporodott, az ágyhelyek száma 23-mal. Az így bővített két épületben folyt a tanítás addig, míg a tanulók számának állandó szaporodása folytán a miniszteri kiküldöttek sürgetésére a század utolsó évében építeni kezdették a negyedik iskolát, mely a húszadik század első évének őszén megkezdette működését. 4. fejezet. Kollektázás. 1718 után megkezdődött egy hősies küzdelem és az u. n. kollektázás formájában az áldozás és adakozás végtelen folyamata a tanárok fizetésének és a tanulók segélyének előteremtésére, amely küzdelem némi megszakításokkal majdnem a 19. század vége feléig tartott. E küzdelem vezérei a főgondnokok, kiknek lelkes buzgósága hálára és emlékezetre kötelezi az egyház minden fiát. Az adakozók között is a legelső sorban áll a Horváth-család, melynek minden tagja kivétel nélkül annyit áldozott iskoláinkra, mint egyetlen más család sem.
