Gál Kelemen: A Kolozsvári Unitárius Kollégium története (1568-1900) 1. (Kolozsvár, 1935)

I. rész: Az óvári iskola

149 A tervezetet Bethlen Miklós 1691 jan. 31-én mutatta be a fogarasi' országgyűlésen. Elfogadták, de a szászok és a r. katholikusok nem voltak megelégedve s panaszt tettek ellene Bécsben. Ennek lett a következmenye, hogy a császár 1691 dec. 4-én kiadott második, tulajdonképeni diploma 3. pontjához hozzátette, hogy miután a rendek egymásközt nem értenek egyet, a r. katholikusok sértve érzik magukat, a szászok pedig jogaikat jobban védelmezni kérik, barátságos egyezkedéssel állapodjanak meg egymás között. Ami ha nem sikerül, a dön­tés a királyra száll.2 Az 1692 márc. 15.-i szebeni országgyűlés elrendeli a felekezetek közötti egyezkedést. Kiküldenek mind a négy felekezetből 3—3 tagot bizottságul, mely az egyezkedést márc. 22-től ápr. 22-ig Szebenben, máj. 21-től 29-ig Kolozsvárt részben írásban, részben élőszóval folytatta le.3 A bizottság tagjai a mi részünkről: Sárosi János itélőmester, Joó Mihály fiskális direktor és P. Horváth Ferenc. A. r. katholikusok márc. 22-én 6 pontba foglalták köve­telésüket : 1. Hogy legyen nekik is püspökük, mint a többi vallá­­suaknak. 2- Legyenek saját kollégiumaik, iskoláik és akadémiáik. 3. Egyházi személyeiknek legyen ugyanolyan egyházi sza­badságuk és jövedelmük, mint a más vallásúaknak. 4. Legyen egyenlő szabadságuk az egyházi és politikai személyeknek minden tekintetben a szám körülírása és kor­látozása nélkül. 5. Városokban és más helyeken, hol több templom van, egyenlően osszák el; vagy legalább egyet adjanak vissza nekik; ahol nincsen, szabadjon építeniök 6. Minden vallásos szerzetnek, amely azelőtt volt Er­délyben, ha akar, szabad legyen bejőni. A három vallás megbízottjai felolvasták és tanácskoztak. Veterani tábornok azt kívánta, hogy írásba foglalják jelenté­süket. Márc. 23.-ról írják a tábornoknak: minthogy különböző hírek szállanak, kérdik, hogy a vallások dolgában szabad-e nyíltan és őszintén beszélni ama féltékenység mellett, mellyel kiki vallása iránt van, nehogy valamiképen helytelen magya­rázattal lázadásnak tartsák, amitől távol állanak. A tábornok 24.-éről azt válaszolja, hogy a diploma biztosítja a vallások szabadságát, ezért mindenki a saját bajait nyíltan és őszintén előadhatja azzal a kikötéssel, hogy az unió és köznyugalom megóvassék. A nyugtalanságot okozó híreket pedig elő kell tárni. a Szász Károly id. m. 118—129. 1. • U. o. 165-230. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents