Gál Kelemen: A Kolozsvári Unitárius Kollégium története (1568-1900) 1. (Kolozsvár, 1935)

I. rész: Az óvári iskola

136

csepegtette szivökbe s az iskolából képzett papok, a fejedelem udvarába a politikában és történelemben kitűnően jártas férfiak kerültek ki s külföldi akadémiákra jelesen képzett ifjak.

Első igazgatóságának vége felé azonban ez a helyzet teljesen megváltozott. A német és magyar őrség, melyet 3 napra önként fogadtak be a városba, harmadfél évig maradt nyakukon s ezek annyira kiélték a polgárokat, hogy a gazdagok is csaknem koldusbotra jutottak és sokan kiszöktek és elbujdostak a városból. Benn az őrség garázdálkodott, künn a török ólálkodott. Nélkülözés és Ínség szakadt a polgárokra. 1661-ben kitört a pestis. Baumgarten szilárdan és híven állott hívei között s őrizte, mint a jó pásztor, a nyáját. Árkosi Benedek a lelki tanítókért való könyörgésében mondja: „mely igen megfogyatkoztanak a pásztorok, kik az te népedet igaz tudománnyal és jó példaadó erkölcsökkel igazgathatnák“ és jöttek a hamis próféták juhoknak öltözetében, kiknek az ő tudományok előbbelőbb mégyen. Az 1660. körüli politikai s közállapotok sülyedését jellemzi e sorokban: földünket elpusztította az ellenség, városaink felgyújtattak, „tartományainkat szemünk láttára megemésztették az idegenek“. Kéri a gondviselést, rontsa meg a „sattzoltatókat“, szabadítsa meg nyomorgatásukból s ne adja vérüket szomjuhozó ellenségeik kezébe.“ Olyan nagy mérveket öltött a nyomorúság, hogy a polgárok megrázó szavakkal kérik a császári biztostól, engedje őket megmaradt holmijokkal kiköltözni, mert „Kolozsvárt lenni a legtürhetetlenebb állapot“. 1655 áprilisában egy borzalmas tűzvész hamvasztja el a város nagy részét, nekünk az óvári „nagyobb“ kollégium kivételével két templomunkat, tornyunkat, harangjainkat, a templom körüli boltokat, plébánia házat. Később az a hír szállt szájról-szájra, hogy ápr, 11-én, midőn a nap délről elhalad, a város megmaradt része is el fog égni. Ezért 3 unitárius diák éjjelenként felváltva folyton őrködött az utcákon. Mikor a félelem egy kissé csillapodott, ketten őrködtek. (Fase. II. 100—101. 1.) Uzoni-Fosztó szerint a gyújtogató két tanuló volt a jezsuitáktól, ami Jakab Elek szerint valószínű ugyan, de nem egészen bizonyos. A templomot és tornyot nagy erőfeszítéssel nemsokára felépítették, de a harangokat csak később tudták beszerezni.

Az iskola élére, Baumgarthus plebánussá választása után, Rákosi Boldizsár áll, kit nem a lelke, hanem a szükség állított az igazgatói állásba. Úgy látszik, hogy nem nagy buzgósággal viselte tisztét s nemsokára le is mondott, világi pályára lépett és orvosi gyakorlatot folytatott. A rend és fegyelem nagyon meglazulhatott és a hívek szegénysége és nyomorgása nagyon nagy lehetett, amit a következő eset (Fase. II. 191.) is bizo-