Gál Kelemen: A Kolozsvári Unitárius Kollégium története (1568-1900) 1. (Kolozsvár, 1935)

I. rész: Az óvári iskola

114

„hanem a mi értelmünket és annak okait letesszük azok kedvéért kiváltképen, akik a mi religiónkat, hitünket, vallásunkat kárhoztatni hallják szüntelenül a tanítóktól és minthogy vallásunkat nem tudják, úgy ítélnek, hogy azok mind igazak légyenek“. Mikor a szentháromság képtelenségét kimutatta, szükségét érzi a mentegetőzésnek s azt mondja, hogy „talán ezt is nagyobb bátorsággal cselekedtük, mint sem a mi világ előtt alacson állapotunkhoz illett volna“. De mentségül azt hozza fel, hogy „a magamentő félt is nem lehet elfogni az ő maga mentségének útjától“. És újból és ismét hangoztatja, hogy ő nem vádol és nem kárhoztat senkit és „hüteért pokolra nem ítél senkit“. De viszont erősen meg van győződve a szentírás világos szavaiból értelme igazságáról, mert „különben miért viselnénk el annyi szidalmat, gyűlölséget, kárhoztatást, becstelenséget,, üldöztetést amellett a tudomány mellett, amelyet tartunk?“ És milyen meghatott lélekkel kéri: „Ne viseltessél azért keresztény, istenfélő ember az unitáriusok ellen olyan gyűlöletes szívvel, ne kárhoztasd azért őket, hogy nem hihetik az Isten felől azokat a dolgokat, melyeket sohult a szentírásban nem látnak“. „És ha minket tántorgóknak tartasz, ne segéljed üldözéseddel, kárhoztatásoddal és erőszakosan, vagy egyéb mesterséges útakon, módokon való szorgalmatosságod által, a te vallásodra való hajtásoddal a mi tántorgatásunkat“. Abban a korban nagyon érzékeny vallási sérelemnek érezték azt, hogy az unitáriusokat krisztustagadóknak mondották, ami „a Krisztus országából kirekesztő gyűlöletes és kárhozatos nevezet“. Pedig mi „a Krisztust is Istennek lenni hisszük és tartjuk, mert ő néki isteni nevezet, isteni tulajdonságok, isteni hatalom és isteni munkák, isteni tisztelet tulajdoníttatnak“. (131.1,) „Honnét veszitek hát emberek azt a bátorságot, amellyel minket minden éktelenségekkel kárhoztattok, zsidóknak, török-, cserkeszhitűeknek, bálványimádóknak, Istennélkülvalóknak, kárhozatra méltóknak, átkozottaknak, zabola nélkül való bátorsággal mondotok, irtok és tartotok“. (81. 1.). A kétistenség vádja ellen szól a IV. részben, „melyben megmutattatik, hogy' noha az unitáriusok mind az Atyának, s mind a Krisztusnak istenségét hiszik és vallják a Szentírás szerint, mindazáltal nem kétistenüek. Es noha a szűz Máriától született ember Jézus Krisztusban bíznak és ő általa várják üdvösségeket, mindazáltal nem bálványozok, nem átkozottak“. (123. 1) „Mi is az egész kereszténységgel és a természet világával együtt úgy hisszük, hogy csak egy légyen olyan méltóság, aki mindeneknek mindenek felett való istene és ura légyen, aki senkitől ne, de mindenek ő tőle függjenek, akinek kezdete senkitől ne, mindeneknek pedig kezdete ő tőle légyen, akin sen-