Kovács Sándor - Molnár B. Lehel (szerk.): Két könyv az egyedülvaló Atyaistennek, a Fiúnak és a Szentléleknek hamis és igaz ismeretéről. Gyulafehérvár 1568 - Az Erdélyi Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltárának és Nagykönyvtárának kiadványai 2. (Kolozsvár, 2002)
Első könyv
Figyeld meg tehát, hogy János itten két Krisztusról beszél. Az egyik az igazi, aki testben jön, emberként van leírva; a másik pedig az Antikrisztus költése, aki a test előtt jött, s akit már annak idején kitaláltak az Antikrisztus előfutárai. Nézd Irenaeust a Cerintusról írott műve 3. könyvének, 19. fejezetében. Cerintus azt állította, hogy Krisztus alászállott Jézusra. Irenaeus ezzel szemben azt fogadta el igazi gyanánt, aki testben jött el, és aki azt vallotta, hogy ő Istentől van. Azt írja, hogy az Antikrisztus lelke tanítja csak azt, hogy létezett a test előtt egy Krisztus, aki alászállt Jézusra. S okkal mondta ezt, mert amint az igazi Krisztus az egyház lelke és élete, úgy az a koholt Krisztus az Antikrisztus országának élete és az ő összes káromlásainak feje. Az a koholt, örökkévaló Isten Krisztus ugyanis egy második Istent vezetett be (holott csak egy Isten van, az Atya), a több Istent megváltó elképzelés pedig megszülte a lényeget, a lényeg azután megszülte a három személyt, vagyis háromságot. A személy megszülte a természeteket, a természetek megszülték a megtestesülést és a személyek egyesülését. Ezek pedig önmagukkal ellentétben megszülték a természetek közlését. Ezt a babiloni kurva és más fajtalanságok születése követte, a mise és a monstrantia. A torzszülött anyának ugyanis torzszülött leányokat kellett világra hoznia, hogy a magzat az anyjával azonos legyen. Összegezve, ahogyan János egész evangéliumában nem ír le más Krisztust, illetőleg cselekedeteket, mint annak a Máriától született embernek a tetteit, úgy zárja be evangéliumát a Jn 20,31-ben azt mondván, hogy ő mindent megírt azért, hogy higgyük, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek Fia, és ha ezt hisszük, örök életünk lesz. Aztán leveleinek szinte minden fejezetében is ezt a Krisztust vési elménkbe, mindig a látható, tapintható Jézustól kezdvén elbeszélését, annak testétől, húsától, semmit sem álmodozván Jézus előtt valaki másról vagy' a test előttiről. De nem egyedül János fáradozik azon, hogy az igazi Krisztus ismeretét ébren tartsa, hanem maga az egész Űjtestamentum is (hogy a régiről most hallgassunk) ezt hajtogatja szüntelen. Erről kezd beszélni a Mt 1,1, ezt a Jézus Krisztust, Dávid és Abrahám fiának nevezvén (egy ez előtt létezettről hallgat); aztán Dávidnak ugyanezzel a fiával fejeződik be az egész Ujtestamentum, hiszen a Jel 22,16-ban ez áll: „én vagyok Dávidnak ama gyökere és ága”, nem az örök és egylényegű atyának ágából, avagy Dávid előtt létezettről van itt szó, hanem a Jesse gyökeréről és az Isten fiáról. JÚDÁS Júdás pedig (hogy az utolsó bizonyságra áttérjek) a többi apostolokhoz hasonlóan jövendölvén azt mondja — amit mások is —, hogy bekövetkezik, sőt már az ő idejében meg is történt, hogy benyomultak az istentelenek (ezzel a névvel jelöli meg azokat, akiket istenfélőknek tartottak, és akik be-44
