Kovács Sándor - Molnár B. Lehel (szerk.): Két könyv az egyedülvaló Atyaistennek, a Fiúnak és a Szentléleknek hamis és igaz ismeretéről. Gyulafehérvár 1568 - Az Erdélyi Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltárának és Nagykönyvtárának kiadványai 2. (Kolozsvár, 2002)

Bevezető

nyomtatványok Gyulafehérvárott. Éppen ezért az erről a példányról tudó, de az ajánlás szövegének elemzésére természetesen nem vállalkozó Régi Magyar Nyomtatványok (RMNY) úgy véli, hogy egy tervről lehetett csupán szó, illetőleg lehetségesnek tartja, hogy ezt a példányt így, elején kézírással megváltoztatva akarták Erzsébet angol királynőnek elküldeni. A szöveg kinyomtatását azért sem tartják elképzelhetőnek, mert az igen elterjedt műből egyetlen olyan példány sem került elő, amely ezt az ajánlást tartalmazná. Másfelől azonban az is kétségtelen, hogy nincs az ajánlás szövegében egyeben olyan utalás sem, amelyből arra lehetne következtetni, hogy nem jelent meg nyomtatásban. Éppen ellenkezőleg: a szöveg bevezetője egészen nyilvánvalóan utal arra az európai nyilvánosságra, amelyben megszólal, s ráadásul azt is kilátásba helyezi, hogy kedvező fogadtatás esetén újabb művekkel tisztelik majd meg a címzettet. így hát — bár e nehéz kérdéseket megoldani nem tudjuk — annyit talán mégis javasolhatunk, hogy' ne tekintsük megfelebbezheteden bizonyosságnak a gyulafehérvári latin betűs nyomtatás megszűntét 1569 őszén, hiszen végül is nagyon keveset tudunk Raphael Hoffhalter felszerelésének sorsáról 1569 és 1573 között.

Bárhogy is volt, igen figyelemreméltó, hogy az ajánlás szerzői úgy lépnek fel a nagy uralkodó előtt, mint akik tudják, miképpen lehetne megszüntetni az európai protestantizmust megosztó haszontalan dogmatikai vitákat. A hagyományos szentháromságtanban végleg lejáratottnak gondolt szofista szakkifejezések és filozofikus megközelítések kiiktatása tehát ily módon európai politikai dimenziókat kap, s a szigetország, illetőleg Erdély a protestáns egységet lehetővé tevő tisztult evangéliumi kereszténység két védőbástyájaként szerepel. Az utóbbi évek kutatása több adatot is feltárt arról, hogy milyen invenciózusan történt meg az 1560-as évek végének erdélyi publicisztikájában János Zsigmond erdélyi fejedelem és VI. Edward angol király itt is kitapintható párhuzamba állítása. Ezt nem részletezve csupán arra utalunk, hogy ez még a fentebb említett kiadási tervekben is tükröződött. Azt olvashatjuk ugyanis az Erzsébethez írott sorok között, hogy egy olyan könyv kiadására készülnek, amely a véleménynyilvánítás szabadságáról, illetőleg az egyházban tisztséget viselők jogairól szól, s amely azt mutatja be, hogy az evangélium hirdetése, amely a lutheri időkben kezdődött, miért hozott oly csekély eredményeket, s hogy miért árasztanak el mindent a versengések, a civódások és a nézetkülönbségek. A szóhasználatból és a tartalom jelzéséből is nyilvánvaló, hogy Johann Sommer munkájáról, helyesebben szólva arról az átdolgozásról beszélnek, amellyel ez a kolozsvári ifjúságot tanító szerző modernizálta Iacopo Aconcio Satanae stratagematum libri octo c. munkáját. Tegyük hozzá, nem mindennapi tájékozottságról tanúskodó javaslat volt ez, hiszen a VI. Edward alatt a protestáns felekezetek közötti békén és London csatornahálózatának megszervezésén egyaránt munkálkodó hajdani itáliai menekült nyilvánvalóan ismert lehetett Erzsébet környezetében. (A második javaslattal, egy rendszeres bibliamagya-13