Kovács Sándor - Molnár B. Lehel (szerk.): Két könyv az egyedülvaló Atyaistennek, a Fiúnak és a Szentléleknek hamis és igaz ismeretéről. Gyulafehérvár 1568 - Az Erdélyi Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltárának és Nagykönyvtárának kiadványai 2. (Kolozsvár, 2002)

Bevezető

BEVEZETŐ

A De falsa et vera unius Dei paths, ßlii et spihtus sancti cognitione címet viselő nyomtatvány az unitarizmus történetének legjelentősebb kiadványai közé tartozik. Ezzel alighanem már a 16—17. századi emberek is tisztában voltak. Az unitáriusok hívei és ellenfelei egyaránt ezt vették kezükbe, ha arról akartak tájékozódni, hogy hogyan jelent meg, és mit hirdetett Erdélyben és Lengyelországban az egy Istent vakok csoportosulása vagy egyháza. Wittenbergtől Groeningenig folyamatosan citálták különböző helyeit az unitáriusok elleni egyetemi disputációkban. Forrása volt azoknak a műveknek is, amelyek tárgyilagosabb szemlélettel nyúltak az unitarizmus vagy a szocinianizmus történetéhez, s természetesen használták azok a 17—18. századi erdélyi vagy lengyelországi szerzők is, akik történeti vagy dogmatikatörténeti érvekkel is igazolni akarták közösségeik létjogosultságát. E széleskörű használatot bizonyára a szokadanul magas példányszám is elősegítette, hiszen egészen rendhagyó módon 28 ma is meglévő példányt tudtak regisztrálni a nagy európai és amerikai könyvtárak szakemberei. (Az erdélyi unitáriusok kiadványai közül ehhez hasonló „népszerűségre” csak Enyedi György Dxplicationese. tett szert, ám a nagy európai és tengerentúli könyvtárakban mai napig fellelhető Explicationes-példányok zöme az 1670-es második — hollandiai — kiadásból maradt ránk.)

Mindezek alapján azt gondolhatnánk, hogy ennek az igen jelentős kötetnek a legfontosabb könyvészeti kérdéseit már rég megoldotta a szakirodalom. Éppen az ellenkezője igaz: a kötet az egyik legrejtélyesebb régi magyarországi nyomtatvány, amelynek szerzőiről, megjelenésének körülményeiről és hátteréről szinte semmit sem tudunk. A kiadványt körülvevő homálynak több oka is van. Első helyen a Kelet-Közép-Európában formálódó szentháromságtagadó csoportosulások elsődleges forrásainak pusztulását kell megemlítenünk, aló. századi kéziratos és levelezésanyag szinte teljes megsemmisülését, a nyomda történetére és működésére vonatkozó dokumentumok eltűnését. De legalább ekkora szerepe volt a kényszerű rejtőzködésnek. Aló. századi antitrinitárius törekvésekről szinte teljes képet adó, a megelőző évtizedek ilyen szellemű munkáiból gazdagon merítő, s szinte szentháromságtagadó antológiának is tekinthető mű ugyanis nem közli egyetienegy értekezés szerzőjének a nevét sem, sőt azt sem tudjuk meg, ki állította össze magát a kötetet, hiszen a címlapon is csak az olvasható, hogy a lengyelországi és erdélyi egyetértő gyülekezetek papjai jelentetik meg. Ugyanezek a személyek szerepelnek a közreműködők közül egyedüliként néven nevezett II. János választott királyhoz intézett ajánlás aláírói gyanánt is. Ez természetesen nem valamiféle szerénykedéssel magyarázható, de nem is

9