Varga Béla: Hit és vallás. (Tanulmányok) (Kolozsvár, 1948)
II. Az unitárius hittan főbb pontjai
97 rása és minden törekvése elsősorban csak akkor igazolt a keresztény ethika szempontjából, ha a másért, a közösségért, az összesség érdekében történik. Isten országa a lelki egység és közösség országa. Jézus nem alapított egyházat, nem is volt ideje gondolkodni tanítványai közös életének külső formája, társadalmi szervezete fölött, amilyen később az egyház formájában alakult ki, az ő céljaitól nagyon eltérő törekvésekkel. Azonban ha nem is alapított egyházat, de adott valamelyes figyelmeztetést, ráutalást valamely külső organizáció megvalósítására. Többek között Márk evangélium 6. fejezetére utalunk, ahol az apostolok küldetésére, munkálkodására nézve ad útbaigazításokat. Az apostolok a 30. vers szerint be is számolnak Jézusnak sáfárkodásukról. De eltekintve ettől, Jézus egész élete a közösség felé irányul s ha olykor félrevonul magába, azért teszi, hogy erőt gyűjtsön magának a közösség szolgálatára. A kereszténység története azt bizonyítja, hogy mindig keresték az egyes lélek és a közösség egymáshoz való viszonyának megnyugtató megoldását. Már Luthernél előtérbe nyomul ennek a problémának a fontossága. A pietizmus, amely az egyéni vallásos érzés fellendítésén dolgozott, emellet sem hanyagolta el a közösségi érzés fejlesztését azon belátás alapján, hogy a fejlett egyéni vallásosság nem ellenkezhetik a közösség iránti érdeklődéssel. Zinzendorf szinte lelkesedéssel hangsúlyozza a közösség útján megnyilvánuló vallásos emelkedettség értékét. Schleiermacher pedig, aki az individualizmusnak egyik jellegzetes képviselője, a vallásos közösségnek is legnagyobb védője. Negyedik beszédében az individualizmus mellett hangsúlyozza a szükségét annak, hogy az egyesek vallásos érzéseinek érintkezése és kicserélése megtermékenyíti és felemeli a lelkeket. Közösség nélkül nincs vallásosság. Az egyes és a közösség synthezise adja az organizmus gondolatát, amelyet a német idealizmusban Schleiermacher tett tudatossá. Evvel kapcsolatban azt mondja, hogy az egyes a maga sajátosságában érvényesülhet, de csak mint az egésznek tagja s mint ilyen, beilleszkedésre, önmaga korlátozására van kötelezve, mert a közösség számára csakis igy válhatik nyereséggé az egyesek sokfélesége. Ennek a beilleszkedésnek természetesen nem lehet a szellem leigázását eredményeznie. Az egyház nem akadályozhatja meg a szellem szabadságát s nem állhat oda akadályul az egyesnek Istennel való közvetlen érintkezése elé. Semmi sem lehetne nagyobb ellensége a keresztény egységnek, mint a szellemi kényszer és az uniformizálás. Az egy-
