Varga Béla: Hit és vallás. (Tanulmányok) (Kolozsvár, 1948)

II. Az unitárius hittan főbb pontjai

80 szempontból, hogy milyen lelki alkata, milyen élményei és gondolatai lehettek az evangéliumokban kifejezett és kinyi­latkoztatott igazságokon kivüi annak, akit Isten példányképül választott ki és állított az emberiség elé, mint az isteni igaz­­s igok emberi megvalósítóját. Jézus belső, lelki világának teljes rekonstrukciója lehetetlen, de az a kevés, amit belőle ismerünk, az Ő világának a mélységét és kimeríthetetlen gazdagságát állandóan újabb és újabb meglátások útján teszi megközelíthetővé. Az Isten végtelensége és tökéletessége nem fogható fel soha emberi korlátok között a maga teljes­ségében. Mérhetetlenül nagyobb és gazdagabb, mint bármely kijelentése, amit tesz az emberek számára. Mégis az evan­géliumi kijelentés és Jézus személyes élete végtelenül fontos, mert a legtöbbet itt és az Ő személyes életéből kaphatunk Istenről és Istenből. Jézus tanításainak megértése szempontjából két dolgot kell kiemelnünk. Az egyik a tanítások formális alapelve, a második a tartalom. Jézus tanításainak formális elve ez: legyen meg a Te akaratod, vagyis legyen meg az Isten akarata. Isten akaratának teljesítése Jézus tanításainak ka­­tegórikus imperativusa. Az emberre vonatkozóan ez azt jelenti, hogy engedelmeskedjék Isten akaratának s igyekez­zék teljes erejéből megvalósítani. Ő maga is ezt cselekedte s erre hívta fel embertársait. A legfőbb és a legnagyobb keresztényi erény, önmagunk öntudatos alárendelése Isten akaratának. Jézus tanításának ezt a legfontosabb elvét teljes jelentőségében ismerte fel minden idők legnagyobb unitá­riusa, Channing. Isten akaratának teljesítését tartom a ke­reszténység első és utolsó céljának — mondja. A hit csak eszköz, az Isten akaratának való engedelmesség pedig maga a cél. Mit tesz Jézusban hinni? Teszi fel a kérdést s azt feleli, hogy higyjünk abban, hogy az Ő vallása Istentől jött s e meggyőződést tényleg hajtsuk is végre. Üdvözülés és keresztényi engedelmesség egy és ugyanazon dolog. Az ér­telemnek hű és független felhasználása, hogy Istenről helyes nézeteket alkossunk, még nem a legfőbb parancs. Az Isten akarata iránt való engedelmességet kell az előbbivel össze­kötnünk, különben az értelemnek minden munkája keveset fog érni. Hogy az Isten akaratának való engedelmesség köteles­ségét teljesíthessük, ehhez szükséges ennek az akaratnak a megismerése, amelyet elsősorban a Jézus által kapott kije­lentésből tudunk meg. Az Isten akarata előtt való meghajlás nem szolgai megalázás valami külső tekintély előtt, hanem

Next

/
Thumbnails
Contents