Dávid Ferenc: Dávid Ferenc értekezése a kettő Istenségről. De Dualitate (Kolozsvár, 1943)

hogy üdvözítnek, megigazítanak, megtartanak, akár mert Istenről mondják, hogy ezt általuk cselekszi, akár mivel Isten azt akarja, hogy tőle elrendelt szolgálatuk hathatós legyen és örökkön örökké megmaradjon,

XII.

A legfőbb Istenhez és eszközeihez intézett segítségiilhívásunk meg imádatunk más-másféleképpen hangzanak: amott a szív igaz bizodalmával, a magától Istentől elrendelt tisztelettel menekülünk hozzá, megerősödve abban a biztos reményben és ígéretben, hogy a lelki és testi javakat elnyerjük tőle, ha minket nem vádol saját lelkiismeretünk és azért őt, mint legfőbb Istent imádjuk és tiszteljük. Amikor azonban ezeket az eszközök működéséről valljuk és bizonygatjuk, és amiket Isten általuk fölajánl, hálás kebellel fogadjuk és kérjük: akkor ezeket úgy tekintjük, mintha maga Isten adta és engedte volna nekünk.

XIII.

Azért az Atyaisten szigorú parancsára, az ő dicsősége és tisztelete megőrzésének vágyától ösztönöztetve, amiként Krisztus is tette s megparancsolta, hogy mi is cselekedjük, Istennek minden szentéivel egyetemben, kiknek könyörgéseik a szent bibliában megvannak, nehogy őket hamisság vádjával illessük, magunkat pedig bálványozó szertartással megfertőzzük: tehát állandóan azt hajtogassuk, hogy csak az egy Istent, Krisztusnak Atyját kell segítségül hívni, nem pedig magát Krisztust, sem a Szentleiket, sem a meghalt szenteket, vagy másvalakit Istenen, Krisztus Atyján kívül.

XIV.

Akik tagadják ezt az igazságot, a szenlírás alapját és értelmét próbálják kiszaggatni és a szentírás bizonyságait a maguk őszinte, igaz értelmétől elcsavarják, Krisztusból, Isten ember fiából Istent faragnak, megtagadják, hogy egy az Isten, Krisztusnak Atyja. Ugyanis ügyetlenül azt állítják, hogy két természetük és személyi egységük van, és a háromság helyett a kettősséget vezetik be, hogy a háromságot világosan beindítsák.

27