Magyarság és vallás (Budapest, 1942)
Józan Miklós: Hivatal és hivatás
32 az ő Krisztusa felé, ha nem mi?! Ki zengje az új világot teremtő zsoltári dallamot, ha nem mi?! És ki hirdesse az egész vonalon a magyar Feltámadást, ha nem mi?-------— Valóban szép és felelősségteljes pálya a mi hivatásunk, amelyet magunknak a bennünk lakozó szent Léleknek indítására választottunk. Nem a sors kényekedve sodort ide bennünket. Önként csatlakoztunk Dávid Ferenc gárdájába, ahol sok lelki öröm és sok romolhatatlan kincs szent öröksége vár reánk mindannyiunkra; s ha e mellett az Élet serpenyőjében, ott volna a testi-lelki szükség, nehéz próbák, nagy szenvedések egész serege, mint modern keserű pohár az Űr választottai számára, akkor is csak Kolozsvár, Torda és Déva irányában igazodhatunk; mert ezek a stációk az Unitárius Egyház s annak hivatott képviselői számára ma is aktuálisak. Ma is küzdés minden pálya. És kiváltképen küzdés a mi pályánk, a mi hivatásunk, amelyet csak az örökkévaló Istenben vetett rendí thetetlen hittel s az abból származó erővel és lelkesedéssel lehet méltóképen betöltenünk. Ez a fenntartója és forrása egyúttal annak az erős Akaratnak is, amely ma is éppen úgy csodákat mivel és „borostyánt arat” a költő bíztatása szerint, mint a szent hajdankorban, az első Pünkösd új világot, új rendet teremtő ünnepén. Uj világ, új Rend van kialakulóban ma is: drága Vérnek ára, de a legszebb örökség, amit az utókornak, gyermekeinknek és unokáinknak hagyhatunk. Benne van a mi szívünk vére is, benne virrasztásaink és az imádság lelke, amely közel s távolból egybegyüjtött minket most is Hazánk fővárosába.
