Benczédi Pál: Az unitárius hitelvek kifejlődése (Kolozsvár, 1934)

A lengyel unitáriusok hitvallása

Hogy tudod igazolni, hogy a keresztény vallás igaz ? Először szerzőjének isteni voltáról; másodszor a vallásnak magának természetéből és körülményeiből; mert ezek mind azt igazolják, hogy isteni eredetű és következőleg igaz. Hogyan mutatható ki, hogy Jézus Krisztus, a keresztény vallás alapítója, isteni? Abból a valódi isteni csodákból,melyeket mü­veit és a körülményekből — hogy miután a legkegyetlenebb halálnak alá­vettetett az általa tanított vallásért, Isten őt a halálból ujbdl föltámasztotta. Honnan tudod, hogy Jézus csudákat tett és hogy azok a csudák isteniek voltak? Hogy Jézus csudákat tett azt nemcsak azok ismerték el, akik benne hittek, hanem az ellenségei: a zsidók is. Ha azok a zsidók nem az Istentől valók lettek volna, akkor az ördög­nek kellene tulajdonítsuk ; de lehetetlen, hogy ezt föltételezzük a Krisztus tanításainak tökéletes szentsége miatt, melyeket ezek által a csudák által létesített, mert ezek a csudák a gonosznak mindig ellenségei; a go­nosznak megszégyenítésére és teljes kudarcára és Istennek pedig legfőbb dicsőítésére voltak irányozva. Mert amaz állítása, hogy ő isteni erővel vitt véghez csudákat, nyilvánaló lett, midőn őt Isten a kereszthalálból az életre visszahozta, hogy amit ő hirdetett igaz volt — t. i. hogy a csudatételei Istentől származtak. Ezt magából a vallás természetéből is be akarom bizo­nyítani. A vallás annyira fönséges és annyira fölülmúlja az emberi lélek teremtő erejét, amint a törvényeiből és ígéreteiből meglátszik, hogy nem lehet más szerzője, mint Isten maga. Mert szabályai az életnek égi szentségét vésik be és Ígéretei az embernek égi és örökké­való boldogságát foglalják magukban. Hogy tudod ezt a vallás körülményeiből kibizonyitani? Ez könnyen bebizonyitható a vallás keletkezéséből, haladásából, ere­jéből és hatásából. Tudod-e még valamivel bizonyítani a Szentirás tökéle­tességét? Teljesen lehetetlen, hogy egy olyan nagy teste a szent iratoknak, melyeket Isten akaratából Írtak és Isten tartott meg abból a célból, hogy az emberek számára legyen az üdvözítő igazság, azokkal a részletekkel, amelyekkel az szükséges minden személy részére, még a legtudatlanabb részére is, hogy megismerje az ő üdvösségének útjait, ne foglalna mindent magában és hogy, midőn a dolgoknak egy nagy tömege megiratott, ne volna minden meg azok között, ami az üdvösségre szükséges.- 48 —

Next

/
Thumbnails
Contents