Ferencz József: Hittan unitárius középiskolák számára (Kolozsvár, 1902)
Második rész: Isten országának polgáráról: az emberről
67 kezik, hogy a leghelyesebb megismertetni öt méltóságával és gyarlóságaival is. A fennebbiekben mi is láttuk az embert a maga méltóságában, mint a teremtés koronáját és az Isten képmását, kinek rendeltetése oly nagy és nemes, hogy azt alig foghatja fel; láttuk gyarlóságaiban is, mint bűnöst, de a kinek még bűnein át is átcsillámlik az isteni szikra, mely képes uj lángra gyűlni, mihelyt az ember önmagára eszmél s megismeri a helyzetet, a hol ereinél és tehetségeinél fogva állhatna és a hová rósz hajlamait követve, eljutott. A következés tehát ebből az, hogy ne felejtkezzünk meg rendeltetésünkről és ne veszítsük el az emberi jobb természetben való bizodalmunkat. „Tekintsünk a Krisztusra, ki az ut, az igazság és az élet.“ Jan. 14, 6. és kövessük az ö nyomdokát, ki igy szól: „Példát adtam nektek, hogy a miként én cselekedtem veletek, azonképpen cselekedjetek ti is.“ Jan. 13, 15. Mi végre ismerjük meg Jézust, az ö személyét, életét, tetteit stb. 1 ."lg. 6*