A keresztény hittudomány összege az unitáriusok szerint (Kolozsvár, 1899)
Második rész: Az Új-Szövetség közbenjárójáról, a Jézus Krisztusról
103 hegynek (1 Móz. 22, 14). Sőt sok oly dolognak is szoktak az emberek isten nevet adni, melyeknek csak az ök véleményük szerint van némi kitűnőségük, mint olvashatjuk a Bírák és Királyok könyvében sok helyen, pld. Baálnak (Bir. 6, 31; 8, 33; 11, 24; 1 Kir. 18, 25, 26, 27), Dágonnak (Bir. 16: 23, 24; 1 Sám. 5, 7), Ástarothnak stb. (l Kir. 11: 5, 33; 2 Kir. 1: 2, 3, 6, 16; igy Bir. 18, 24). Az ilyenekről mondja Jer. 10, 11 verse» hogy el fognak veszni a földről, mert sem önmaguktól, sem Istentől nincs nekik istenségök. Sőt némelyeknek magyarázatilag is tulajdonittatott isten név, a mennyiben azt a tiszteletet adták nekik az emberek, melyet Istennek kellett volna, hogy megadjanak (Filip. 3, 19; 2 Kor. 4, 4; 1 Kir. 28, 13). 45. §. II. Mikor az »isten« szó a legfőbb Istenen kívül olyanoknak tulajdonittatik, kik nem hamis istenek: akkor az az illetőknek a parancsolásban és kormányzásban való s mások felett kiemelkedő kitűnőségét és tekintélyét jelenti. Mikor pedig a legfőbb Istenre vonatkozik: jelenti, hogy ő a saját természetéből folyólag a legfőbb, minden másoknak előtte áll, s mindenek tőle függenek. Ép ezért egynek mondatik (1 Kor. 8: 5, 6); nem mintha a többiek mind hamisak és költöttek lennének, mert sok isten és ur van (1 Kor. 8: 5, 6), hanem mert a többiek mind ettől az Egytől függenek (2 Móz. 18, 11; 5 Móz. 32, 26) s ép a többiekre való tekintetből mondatik magasságosnak vagy legmagasabbnak (Luk. 1, 76; 6, 35; 4 Móz. 24, 16; 5 Móz. 32, 8; Zsolt. 83, 19; 92: 2, 9; 135, 5), istenek Istenének (5 Móz. 10, 17; Zsolt. 50, 1; 84, 8; 135, 2; Dán. 2,47; 11,36). kihez hasonló nincsen (2 Sám. 7, 22; 1 Kir. 8, 23). 46. §. III. Hogy az istenségnek minő ismertető jegye illet meg kit-kit, azt nem magából a kifejezésből kell megállapitani, hanem az alanynak, a kiről állittatik, a természetéből; mert az állítmányok valódi jelentését az alanyok természete szerint kell megfejteni. Mit jelent az isten szó, mikor a legfőbb Istennek és másoknak tulajdonittatik? Az „isten“ szó az alany természetéből magyarázandó.