Derzsi Károly (szerk.): A Budapesti Unitárius Egyházközség templom-szentelési ünnepélye alkalmával 1890. évi október hó 26-án mondott imák és beszédek - Unitárius kis könyvtár 43-45. (Budapest, 1890)

mentői tisztább s fennségesebb lélek nyilatkozzék. E jelszót követi a költő, midőn az ihlettség pillanataiban, habár csak mint egyén érez és szól, de azért a humanitás közös érzelmeit — saját mélységükben — minéljobban átérezni, s az egész embervilágnak közös titkos nyelvén minél érthetőbben beszélleni igyekezik. E jelszót követi az igaz vallás, midőn az Isten és ember közötti viszonyt és összeköttetést tisztábbá, szorosabbá, érezhetőbbé és általánosabbá tenni próbálja, — a lehető legmagasztosabb s egyetemlegesebb felfogást hirdetve Istenről, s minél nemesebb elveket az emberről, az emberi méltóságról s ebből folyó kötelességekről. — E jelszót követve, jöttünk mi is egy nehány (kilencz) évvel ezelőtt, hogy fölkeressük rokonainkat, hogy hirdessük vallásunkat. Bizonytalanság és aggodalom, töprenkedés és félelem bennünk is hullámzott. De volt hitünk, hogy Isten velünk lesz; volt meggyőződésünk, hogy miként a mindenségben az utolsó porszemnek is s az emberiségben a legkisebb egyénnek is megvan a rendeltetése, megvan létjogosultsága, elannyira hogy nélküle kisebb lenne a mindenség s szegényebb az embervilág: épen igy nekünk is, mint a gondolati és lelkiismereti szabadság szószólóinak, mint a fejtettebb, tisztább és egyetemlegesebb erkölcsi és vallásos elvek hirdetőinek megvan a saját rendeltetésünk, a melynek betöltése által szükséget, hiányt pótolunk hazánk, nemzetünk, a társadalom és az emberiség; életében. — E hitben, ez érzetben jöttünk és utaztunk. S habár ezen közben az utazás nehézségeivel, az előítélet, az elfogultság, a félreértés, az önzés és szük-keblüség sötét hatalmaival is, melyek minket méltán ellenségüknek tartottak, — itt és amott (hál’ Istennek, ritkán!) meg kellett küzdenünk:-------ámde azért ki tagadhatná közülünk,

ff * EGYHÁZ * I

17