Első nyilvános unitárius istentisztelet Pesten az ev. Reformátusok Tanintézetének tanácstermében június 13-án 1869-ben (Pest, 1869)
17 A mit mondani akartam, k. ai! elmondtam. Vajha ne lettem volna terlietekre! Ila tárgyam felfogásában és fejtegetésében tévedtem, bocsássatok meg, én nem követelek magamnak csalhatatlanságot. Azt a meggyőződésemet azonban senkinek fel nem adom, hogy a kereszténységnek nincsenek csalhatatlanabb ismertető jegyei, mint a melyeket én felmutattam. S a ki Istenben való hittel, az emberek szeretetével és az Ur Jézus példája követésével dicsekedhetik : valljon különben bármely hitet s tartozzék bármely egyházhoz, miveit népek között, miveit országokban nem tartathatik immár jövevénynek és zsellérnek, hanem a szenteknek polgártársának. Adja Isten, hogy ugy legyen. Jó isten, édes atyánk! tiszta szívből imádkoztunk, lelkiismeretünk világánál kerestük az igazságot, legyen munkánkon a te áldásod; szálljon reánk és maradjon rajtunk égi kegyelmed áldott harmatja. Ámen. Ez pedig a kárhoztatás, hogy világosság jött e világra, de az emberek inkább szerették a setétséget, hogy nem a világosságot, mert az ő cselekedeteik gonoszak valának. János evangélistának eme szavait vélem hallani, k. ai! e pillanatban, midőn a szeretet szent vendégségére ezennel ünnepélyesen meghívlak. Az úri szent vacsora, ugyanis, melyet kiszolgáltatandó vagyok, egy állandó emlékoszlopa az Ur Jézus halálának, a melyről nem emlékezhetünk meg anélkül, hogy szivünkön a legmetszőbb fájdalom át ne nyillaljon ; az a fájdalom, mely az evangélistának is szájába adta ama kárhoztató szavakat. Hisz kinek ne fájna, ha az igazat elesni, az ártatlant halálra kinoztatni látja ? Pedig ez történt az Ur Jézussal is ; ő, kinek minden szava és cselekedete oda volt irányozva, hogy az embereket a vallásos eszmék körüli tévelygéstől megmentse, vakságukat eloszlassa, őket az Isten igaz ismeretére vezérelje s ez által mind a hit, mind az erkölcs birodalmában oly fényt és világosságot teijeszszen, a mely mellett mindenki biztosan haladhasson az eleibe tíizütt czél felé, az önző, a vallásban is önhasznukat s földi nye-U t ó - i m a. Urvacsoraosztáshoz beszéd. 2
