Ferencz József (szerk.): Unitárius évkönyv 1939 (Budapest, 1939)
Unitárius folyóiratok. A csonkamagyarországi unitárius olvasóközönség egyetlen szemléje az „Unitárius Értesítő“. Még ma is azonban kevesen értik meg az unitárius sajtószolgálat fontosságát, s kevesen vannak, akik előfizetéseikkel rendszeresen támogatják lapunkat. Az elmúlt 1938-ik esztendő folyamán közel száz új előfizetővel erősítettük lapunk olvasótáborát, s ma már körülbelül hatszáz rendes előfizetőre számíthatunk, akik az Unitárius Értesítő támogatását szívükön viselik. Erdélyi testvéreink odahaza a bérces hegyek között meleg szeretettel ápolják az írott betű gondolatát. Erdély legrégibb magyarnyelvű folyóirata, a hetvenedik évfolyamán túljutott „Keresztény Magvető“. Bölcsője ringatásánál nagynevű püspökeink: Kriza János és Ferencz József állottak őrt. Legjelesebb papjaink és tanáraink szerkesztették s szelleme kiformálásában a legnagyobb érdeme Péterfy Dénes lelkész-tanárnak van, aki harmincnégy évig állt őrt mellette. Ma Vári Albert és P. Szentmártoni Kálmán tanárok gondos szerkesztésében jelenik meg, s csonkaországi híveinknek is kötelessége, hogy évi nyolc pengős előfizetéssel támogassák az unitárius tudományosság szellemi kincsesbányáját, mely az Unitárius Irodalmi Társaság kiadásában lát napvilágot. Az unitárius nagyközönség havi lapja az ,,U ni tár i u s K ö zl ö n yu, melyet dr. Boros 39