Kanyaró Géza Pál (szerk.): Unitárius évkönyv 1936 (Budapest, 1936)
Ujvári László: Isten, Haza, Család
Atyánk, ö próbára teszi azokat, akiket szeret s egy rövid időre hagyja a gonoszt hatalmaskodni, hogy annál fényesebben láttassa az ő hatalmát és kedvesebbé tegye előttünk a visszahódítandó hazát. Napjainkban sokat panaszkodunk, hogy lazulnak az erkölcsök. Azonban bűn és szegénység, nyomor és kárhozat mindig volt és talán mindig lesz. Vigasztalásul nézzünk azokba a csendes otthonokba, ahol a ház feje védi az őrá bízottakat és a ház angyala egy életet áldoz fel azokért, kiknek saját szenvedésével adott életet. Itt van az erkölcsnek egyedüli védőbástyája és akik innen megindulnak az élet útjára, nem feledkezve meg az anyai csókról és az apai áldásról, azok a hitnek, a munkának és az erkölcsnek a lovagjai lesznek, bárhova hajtja őket a sors és a kenyérkereset küzdelmes útja. Isten, haza, család: ez az a három eszme, mely mindnyájunkat egybekapcsol. Égi Atyánknak, mint egyediilvaló Istennek imádata, hazánknak, mint szent örökségnek visszaszerzése és megtartása és a családnak, mint az erkölcsöt egyedül szilárdan védő bástyának megerősítése, életképessé és szilárddá tétele: ezek azok az eszmék, amelyek képesek ezt a világot újra széppé, gazdaggá és mindnyájunk részére földi boldogsággá tenni. Hogy ezeket megvalósíthassuk, ehhez hit kell, hegyeket mozdító hit, nem ölhetett kézzel csodát váró, hanem tettekben megnyilatkozó jézusi hit, verítékezésig, sőt roskadásig rendszeresn és lelkesedéssel végzett csendes, robotos munka, mindig őrtálló, egymást segítő, buzdító, vigasztaló, ha kell, dorgáló, sőt fenyitő összetartó szeretet. 60