Kanyaró Géza Pál (szerk.): Unitárius évkönyv 1936 (Budapest, 1936)
Ujvári László: A Dávid Ferenc Egylet története az első tíz esztendőben
dr. Boross György: Unitárius eszmék köréből, Hornyánszky Aladár: Jesajás prófétáról, Máthé György: Kriza János unitárius püspök és költő méltatása. Ezeken az előadásokon kivid minden alkalommal elsőrangú művészek orgonajátékában, zenéjében, énekében és szavalatában s lelkészünk imájában gyönyörködhettünk. Sokszor felhangzott az elnök üdvözlő, megnyitó, vagy bezáró szava, mely mindig uj programmadás, uj eszme, uj gondolattársítás volt a vele érzői hallgatóság lelkében. Nem feledkezhetünk meg a felolvasásokat követő társas vacsorákról sem, ahol az elhangzott beszédek felértek egy kisebb felolvasással. Ezenkívül az aranyifjuság minden évben megrendezte táncmulatságát magas nívójú hangversennyel egybekötve, mindig erkölcsi sikerrel s legtöbbször szép anyagi sikerrel is. Az egyesület működéséről az első négy évben évkönyv jelent meg, amely tartalmazta a felolvasások szövegét is. A nagy költség miatt be kellett szüntetni az évkönyv kiadását, vallásos irodalmunk nagy kárára. 1910. év decemberében alakult meg a Dávid Ferenc ifjúsági kör, zsoltár énekléssel. Józan Miklós bibliamagyarázatával és januárban tartotta első ülését a püspök jelenlétében, változatos műsorral. Ettől kezdve az ifjúsági kör is tartott havonta felolvasó ülést. 1911. januárjában alakult meg az Unitárius Nőszövetség. A Dávid Ferenc egylettel annyiban függött össze, hogy az egyesület lapjában megjelent cikkek, különösen az angol és amerikai Nőszövetség határo-36