Kanyaró Géza Pál (szerk.): Unitárius évkönyv 1936 (Budapest, 1936)

Barbabás István: A magyar keresztény unitárius anyaszentegyház hitrendszere

3. A szentlélekről. A szentlélek Istennek ereje, jóravaló segedelme. Az igazságnak lelke, az értelein lámpása, a szív tisztitó tüze, az akarat kormányzója. Vigasztaló erő, szeretetnek, józan elmének lelke. (II. Timot. 1—7; János ev. 14—26.) Boldog megelégedés hangja, hogyha szeretetben élünk, fehér galamb a lélek háborgó vize felett, bátorítás a csüggedés órájában. Kitöltetik az emberre, mint égi ajándék. Gyűjtőneve lelki világunk Isten örök lényéből eredő legnemesebb gondolatainak és érzéseinknek. (János ev. 14., 26., II. Pét. 1—21., Csel. 2—23. és 2—17.)

4. Az apostoli hitforma negyedik tétele: «Hiszek egy közönséges keresztény anyaszentegyházat.» A közönséges, (egyetemes, általános, katolikus, de nem római, se nem görög katolikus, hanem katolikus) keresztény anyaszentegyház az unitárius egyház tanitása értelmében a tökéletességre törekvő keresztények lelki egyesülete. Láthatatlan egyház. Ennek a lelki egyesületnek állandó feje az Ur Jézus Krisztus, akit a keresztény anyaszentegyházban egyedül illet meg a Főpásztor nevezet.

Az unitárius egyház egyedül idvezitő egyházat, egyedül boldogító hitet nem ismer. A «királyi papság és szent nép» apostoli elvét a gyakorlatban is igyekszik megvalósitani. Az egyház tagjainak lelkiismereti- és gondolkozási szabadságát feltétlenül tiszteletben tartja. Hierarchiát nem ismer. A püspök csak első az egyenlők között, de nem kizárólagos magyarázója a hitnek. Lelkipásztorai a szentirásban jelentkező isteni kijelentést a hitelvek korlátain belül legjobb meggyőződésük és lelkiismeretük parancsa szerint közlik a hívekkel.

8