Unitárius énekeskönyv (Kolozsvár, 1927)
Előszó az első kiadáshoz
VII dött a köztudatba, lehetőleg semmit sem változtattunk. A könyv a sok új ének miatt mégis jóval újszerűbb lett, hogysem szerettük volna, de kezdő és záró, ünnepi és alkalmi énekeink nem voltak kellő számban, az új dallamokra sem igen lehetett régi éneket találni, újat kellett írni. De meg aztán változatosabbá, melegebbé, vonzóbbá is akartuk tenni éneklésünket és istentiszteletünket, a megkövesült formákba és keretekbe egy kis életet és éltető lelket vinni. Zenei kiskorúságunk és nemtörődömségünk úgy is elég rossz hírnévbe keverte a protestáns egyházi éneklést. Tennünk kell valamit s legalább keresnünk a jobbat, különben elsorvadunk. Ahol az ének is elnémul az ajkakon, ott a halál kopogtat, ott a harang is el fog némulni... Jaj nekünk, a fényes múlt örököseinek, ezerszer jajb ha idejében föl nem ébredünk, ha újra meg nem találjuk az elveszített templomot, ha nem őrizzük szerető gonddal az összetartó és éltető szent oltártüzet, apáink büszke örökségét, a magyar unitárius múltat és öntudatot. Sikerült-e ez irányban tennünk valamit, a jövő s énekvezéreink arravalósága mutatja meg. Nem minden aggodalom nélkül bocsátjuk útjára a könyvet, de azzal a nyugodt öntudattal, hogy a tőlünk telhető legjobbat adtuk, azzal a szerető gonddal, körültekintéssel és lelkiismeretességgel, amit egyházunk és fajunk fennmaradásának égető szomjuhozása ezekben a szomorú időkben parancsoló erővel élőnkbe írt. Cluj-Kolozsvár, 1924. szept. 3.
