Unitárius énekeskönyv (Kolozsvár, 1927)

Előszó az első kiadáshoz

2. Múló időben múló sárgörönggyé

Minek gyúrtál, — kérdhetjük mindörökké . . . Időnek múló változása téged,

Örök hatalmú végső ok, nem érhet,

Csak sárgöröngyöd jön-megy, fut, tápot. . . Honnan? Hová? Azt csak te tudhatod.

3. Elég tudnunk, hogy őrködöl felettünk,

Hogy elfutó idődnek gondja lettünk,

Elünk, élünk, oh hála, hála néked, Megtartásunk élő Istenének,

Mert hült porunknak is csak nyugalom, Megnyugvás benned lent a sírhalom.

4. Repülj, repülj hát, hunyó év ! De mégse,

Ne menj le úgy, megállj, a feledésbe,

Végső napunk az évnek alkonyalján Oh le ne menjen senkinek haragján,

Megértést, békét, boldog álmokat Hozzon reánk a húnyó alkonyati

(P. M.)

165.

Dallama: 112. Én Istenem, halld meg.

1. Az esztendők eljönnek, hogy elenyésszenek,

Az időnek tengerébe elvegyüljenek,

így iramlik, foszlik széllyel ez az élet is,

S ami elmúlt, vissza nem jön, bárhogy kéred is.

2. Uram, kiben a kezdet és vég összeolvadott, Emberész kit meg nem ért és föl nem foghatott, Idők múló változása akihez nem ér,

Útja földi vándorodnak vájjon merre tér?- 119 -