Szabó Árpád (szerk.): Isten és ember szolgálatában. Erdő János emlékezete (Kolozsvár, 2007)
Czire Szabolcs: A történeti Jézus asztalközössége és az úrvacsora gyakorlata
asztalközösségek.8 A földrajzilag tagolható két hagyomány később összekapcsolódott. Lohmeyer megoldásának fogyatékossága, hogy a jézusi asztalközösségek értelmét a sokaság megvendégelésének történetére redukálva vizsgálja, innen az eszkatologikus magabiztosság. O. Cullmann megfordítja a tételt, és az eszkatologikus örömlakomákat kapcsolja a feltámadott Krisztussal való étkezésekhez, a Jézus halálára emlékező úrvacsorát pedig a saját közelgő haláláról beszélő történeti Jézusra próbálja visszavezetni. H. Patsch kimutatja, hogy az utolsó vacsora története hatott vissza a sokaság megvendégelésének történetére, és nem fordítva.9 8 Főként O. Cullmann (Die Bedautung des Abendmahls im Urchristendum, 1936), akinek érvelésére ma is támaszkodnak az így vélekedők, Vö. J. D. G. Dunn: Jesus Remembered. Grand Rapids/Cambridge 2003, 2302‘n. 9 H. Patsch: Abendmahlsterminologie außerhalb der Einsetzungsberichte. Erwägungen zur Traditionsgeschichte der Abendmahlsworte. ZNW 62 (1971), 210—231. Hasonlóan Schmatowich János: A kenyérszaporítás hagyomány-története. In: Benyik György (szerk.): Csoda-elbeszélések. Szeged 2000.101-123. 10 J. Jeremias (Die Abendmahlsworte Jesu. Göttingen 1935) hasonlóságot lát abban, hogy az utolsó vacsorára éjjel került sor, míg a hétköznapi zsidó vacsorák késő délután voltak; hogy Jeruzsálemben fogyasztották — ennek érdekében azonban kénytelen amellett érvelni, hogy Jézus bár korábban Betániába ment (kb. 3 km-re Jeruzsálemtől), onnan visszatért vacsorára a városba. Eltéréseket a következőkben lát. Az esemény jelentőségének magyarázata hagyományosan a fő étkezés előtt van, az utolsó vacsorán a kenyér szétosztása közben. Az utolsó vacsorán a kenyér és bor „mint egész” kap jelképes magyarázatot, míg a páska-vacsorán csak az elemek egyes sajátos tulajdonsága. A páska-vacsorán mindenkinek saját pohara van, az utolsó vacsorán egy közös kehely szerepel. 11 Zoltán Sándor: Az Úrvacsora. Keresztény Magvető 70 (1938) 59-66,129-135; idézet 135. A történeti Jézussal való kontinuitás bizonyításának lehetőségét többen a zsidó szakrális étkezésekkel való (vallástörténeti) párhuzamok újragondolásában látták. E javaslatok korábban főleg az utolsó vacsora jellegére összpontosítottak, de a felismerések jórésze később Jézus asztalközösségeinek jobb megértéséhez is használható háttéranyagot szolgáltatott. J. Jeremias az utolsó vacsorát hagyományos páska-vacsorának tekinti, amelyet Jézus néhány lényeges ponton módosított10 . Ide sorolható Zoltán Sándornak a Keresztény Magvetőben megjelent tanulmánya is, aki Jeremiáshoz hasonlóan lépésről lépésre elemzi a páska-vacsora mozzanatait (a zsidó húsvéti szertartáskönyv, a Hágud sei pészách alapján) és állítja párhuzamba az utolsó vacsorával. Véleménye szerint az utolsó vacsora maga történeti esemény volt, de az nem volt több és más, mint ami „rendes ősi vallásos szokásnak megfelelően folyt le”, kivéve a pászka és a bor kiosztását kísérő szavak módosítását, amelyből „megalkották az első gyülekezet kebelében az úrvacsora rítusát."11 Ezt Jézus nem akarhatta - mondja —, az ismétlés parancsa nem származik tőle, mert ellentétben áll jellemével. Ezen a ponton azonban még csak fel sem merül a gondolat: mi van, ha az evangélisták (és az őskeresztények) használ-57 A a ' g s s y t z a ö t a k r a z o t l r ékül n ö r a t z V t i ö a a s c J * * é é o z g r u e a
