Szabó Árpád (szerk.): Isten és ember szolgálatában. Erdő János emlékezete (Kolozsvár, 2007)
Czire Szabolcs: A történeti Jézus asztalközössége és az úrvacsora gyakorlata
A tanulmány rövidebb, második részében saját úrvacsorái gyakorlatunk felé fordulunk és megfogalmazunk néhány jobbító szándékú szempontot, gyakorlati észrevételt. Kutatástörténeti áttekintés A nagyon szerteágazó kutatástörténetből csak néhányjelentősebb szerzőt emelünk ki, akikkel egy-egy szemléleti irányvonal fémjelezhető. Dacolva az általánosítás veszélyével, madártávlatból az mondható el, hogy a kutatás szélesebb sávját „kötötte le” az utolsó vacsora és az őskeresztény úrvacsora közti kapcsolat kérdése, és csak az utóbbi évtizedekben fordult az érdeklődés nagyobb mértékben a Jézus által gyakorolt asztalközösség felé, és kezdett annak Jézus működése egészén belüli jelentésére rákérdezni. A reformáció ágainak repedésvonalait nagyban meghatározó vita az úrvacsorái jegyekhez kapcsolódó isteni jelenlét természete körül bontakozott ki, amely hangsúly a következő évszázadokban is uralta az úrvacsora-kutatást. A historikus irányultságú Jézus-kutatás a 19. század második felében és a 20. század első felében két olyan új irányvonalat hozott, amelyek mindmáig befolyással bírnak. Az egyik a vallástörténeti megközelítés, amely főként A. Eichhornnal és a körülötte formálódó fiatal tübingeni kutatókkal vette kezdetét. Eichhorn Az Úrvacsora az Újszövetségben2 (1898) című tanulmányában három időtálló megállapítást tesz: Jézus testének és vérének a páli és őskeresztény teológiában megjelenő evése/ivása csak az ókori világban széles körben elterjedt „teofágiák" párhuzamán belül érthető meg; a kialakult kultikus gyakorlat oly mértékben rányomta bélyegét az utolsó vacsora elbeszélésére, hogy annak történetisége többé nem rekonstruálható; éppen ezért Jézus szavaitól az őskeresztény sákramentumig nincs lehetőségünk eljutni. A vallástörténeti megközelítés nagyon termékenynek bizonyult, és számos használható párhuzamot mutatott fel az ószövetségi étkezésektől és kultikus áldozatoktól az ételcsodákon keresztül a pogány szakrális étkezésekig és misztériumvallásokig. E korai vallástörténeti szemléleten belül működők között körvonalazódó konszenzus afele látszik mutatni, hogy az utolsó vacsora eseményei történetileg hozzáférhetetlenek, az őskeresztény kultikus gyakorlatot pedig Pál formálta a misztériumvallások mintájára. Lényegében ezt képviseli még a kérügmatikus teológia atyja, Bultmann is, aki Az Újszövetség teológiájában főként a Mithrász-kultusszal párhuzamban vizsgálja az 2 A. Eichhorn: Das Abendmahl im Neuen Testament. Hefte zur ChW 36, 1898. a » t g s 5 y t z a ö t a k r a z o t l r é k ú l n ö r a t z V t i ö a a s c J s s é é o z g r u e a
