Szabó Árpád (szerk.): Isten és ember szolgálatában. Erdő János emlékezete (Kolozsvár, 2007)
Balázs Mihály: A kolozsvári unitárius kollégium 262. számú kódexe
tos európai unitarizmus fejleményei, a különféle csoportosulások egymáshoz való viszonya és teljesítménye szempontjából is elsődleges jelentőségű. Mivel ez az időszak nem kapott megfelelő figyelmet az erdélyi és a magyarországi egyháztörténeti kutatásokban, továbbá mivel az alkalmasint mégiscsak megszületett eredmények elszigeteltek maradtak és nem kerültek be a nemzetközi tudományosság vérkeringésébe, a nagy nemzetközi összefoglalásokban és a lexikonokban az rögzült, hogy a 17. században az erdélyi unitarizmuson belül a szombatosság kialakulása volt az egyetlen izgalmas és megismerésre érdemes, helyi sajátosságokat felmutatni tudó fejlemény. Egyetlen, de sokatmondó példaként hadd idézzem csupán az olasz Manfred E. Welti több nyelven is közzétett összefoglalását az olasz reformáció történetéről, amelyben azt állítja, hogy különösen Dávid Ferenc halála után már egyetlen jelentékeny teológiai mű sem született Erdélyben, az itteniek a lengyelországi művek puszta fogyasztói és felhasználó voltak.5 Hogy az olasz, angol, vagy francia kutatók tollán ilyen elképzelések születtek, az persze azzal is magyarázható, hogy nemzetközi megszólalási fórumokat nagyon megbecsülő, sőt a mértékadó európai műhelyekkel intézményes kapcsolatokat is létesíteni tudó lengyel kutatók az elmúlt évszázadban több nemzedéken keresztül szívósan és színvonalasan dolgoztak. Ok persze a lengyelországi történésekre koncentráltak, a rakówi központ és legalább két nagy szociniánus nemzedék jelenlétét igyekeztek bemutatni az európai eszmetörténeti folyamatokban, s egy-egy erdélyi epizód elővétele számukra legfeljebb csak színezte a mondandót. Már-már paradoxnak is tekinthető, hogy a magyarországi kutatók közül a nemzetközi fórumokon leginkább otthonos Dán Róbertnek egyébként persze roppant fontos forrásközlései és angol nyelvű tanulmányai szándékainak ellenére még meg is erősítették ezt a képet. Dolgozatai ugyanis éppen azt a szombatosságot mutatták fel, amelyet már a 17. századi unitárius teológusok túlnyomó többsége is szívesen értelmezett múló, könnyen feledhető, mi több, feledésnél többre aligha érdemes epizódként. Több oldalról is megerősítést kapott tehát az az elképzelés, hogy a 17. századi erdélyi unitarizmus provinciális világában legfeljebb a helyi színekből valamennyit felragyogtató szombatosságra kell odafigyelni, minden egyéb elhanyagolható. 5 M. E. Welti: Kleine Geschichte der italienischen Reformation. Güterloh 1985.131—132. (Schriften des Vereins für Reformationsgeschite 193.) 6 Az említett Enyedi-konferencia tanuhnányian kívül nemzetközi vonatkozásban a legjelentősebb bizonyára a Bibliotheca Dissidentium Répertoire des non-conformistes religieux des seizième et dix-septième siècles, édité par André Séguenny en collaboration avec Irena Backus et Jean Rott, I-XXIV. Baden-Baden 1980-2005. alábbi két kötete volt : T. XV, Ungarländische Antitrinitarier II. György Enyedi, János Káldos unter Mitwirkung von Mihály Balázs. 1993.; T, XXIII, Ungarländische Antitrinitarier (Karádi Pál, Hunyadi Demeter, Toroczkai Máté, Az utóbbi időben ugyanakkor néhány olyan írás is megjelent6 , amely érveket sorakoztatott fel e kép módosítására, s a leghatározottabban Keserű 198
