Szabó Árpád (szerk.): Isten és ember szolgálatában. Erdő János emlékezete (Kolozsvár, 2007)
Szabó Árpád: Az ember természete és rendeltetése
Mindez meghatározza az emberi erőfeszítés irányát is, mivel minden gondolat az ember belső állapotára, a halhatatlan lélek felszabadítására és megtisztítására irányul. Az emberi élet célja s az emberi magatartás feladata nem más, mint elköteleződni az igazi lét mellett. Az ekként gondolkodók azonban „kivételt" képeznek, a nagy többség az illúziók világában él, s nem tudja megérteni a jó természetét. Az ellentét a teljes értékű és az „értéktelen” emberek között itt sokkal mélyebb, mint közös életproblémáik és közös sorsuk összetartozása. Platón azonban még tovább megy, amikor azt mondja, hogy a tömeg az érzéki örömökhöz fűző hajlam következtében az állati életmódot közelíti meg, míg a bölcs, az értelmes ember az örökkévaló élet feletti elmélkedésben isteni életet folytat. Ez a merev szemlélet azt a veszélyt rejtette magában, hogy az emberiséget két, egymással kibékíthetetlen csoportra osztja. 2.2. A keresztény teológia emberről való szemléletének kialakításában kiemelkedő hely illeti meg a patrisztika legnagyobbját, Aurelius Augustinust. Szerinte az akaratnak van elhatározó szerepe az emberben. Jelen van az emlékezetben és az értelemben, s a szeretet képességével bír. A lélek két alapvető tevékenységének - a megismerésnek és a szeretetnek vagy akaratnak (a kettő nála ugyanaz) — bizonytalan jellege van. Részben maguk felé, részben magukon túlra mutatnak és irányulnak. Az én felé irányulnak az önismeretben és az önszeretetben. Az ember tehát önmagát bizonyítja a tudásban és az akaratban. Másrészt a tudás és a szeretet túlhalad minket és más lények felé irányul. A szeretet osztozik az örökkévalóban. A léleknek időfeletti dimenziói vannak. Ez a részvétel nem azonosítható a halhatatlansággal, hanem az isteni életben, a lét isteni szeretetében való részvételt jelenti. Augustinusnál ez a misztikus elem feszültségben van a pedagógiai elemmel. A lélek nemcsak lényegileg örökkévaló, hanem halhatatlan is az időbeli folytatólagosság értelmében. Azok tehát, akik ki vannak zárva az örökkévalóságból, mert elkülönültek Istentől, szintén halhatatlanok, ez azonban büntetésüket és kárhozatukat jelenti. Ki vannak zárva Isten életéből, azaz kizárva a szeretetből, mert a szeretet az élet alapja, s ezért nem érdemelnek sajnálatot. Az erkölcsi jó tehát az akaratnak Isten felé irányulása, amikor akaratunk a lét és jóság örök forrása felé törekszik. A rossz úgy jön létre, hogy az értelmes lény akarata fellázad az örök, változatlan jóság törvénye ellen: a lét helyett a nemlét felé törekszik. Az emberi természet bűnös, ezért megváltásra szorul. De erre az ember képtelen, már csak azért is, mert akarata nem szabad. Az ember tehát rászorul az isteni kegyelemre, amely felemeli elesettségéből az örökéletre. 2.3. A reneszánsz az ész és egyéniség uralmát készítette elő. Nem csoda tehát, ha az újkori ember önmagából, saját énjéből indult ki a világ ma126
