Ferencz József - Kelemen Albert et al.: Dersi János emléke. 1830-1890 (Kolozsvár, 1893)
állásra küzdhetik fel magokat, a mely nemcsak kenyerüket biztosítja, hanem e mellett a nemzetnek is számot tevő tagjává teszi. Helybeli egyházközségünk javára tett adományával pedig már-már megvalósította azt a rég táplált reményt, hogy m.-vásárhelyi kicsiny egyházközségünk önálló egyházközséggé emelkedhessék. Mindenesetre e czélt jóval közelebb hozta, úgy, hogy csak példájának kell egy-két hívünkre még termékenyítő hatással lennie s el lesz érve. S bár ezen alkotásánál is a hitbuzgóság mellett a hazafiság érzése vezette, ennek oltárára külön is letette még a maga áldozatát az Erdélyi Magyar Közmivelődési Egyesület javára hagyományozott szép alapítványával, a melylyel az Egyesület hazafias törekvését nem csekély mértékben előmozdította. A ki hazafiságáról és hitbuzgóságáról ily fényes tanúbizonyságot tett, arról el lehet mondani, hogy bizony ez ember igaz vala, az ilyen ember a legnagyobb hálára méltó, mit ember embertársának meghozhat, iránta kimutathat. Nagy alapitónk, elsőrendű jóltevőnk iránt érzett eme hálatartozást kívánta a vallásközönség részben leróni az által is, hogy nyugvóhelyét e sírkővel jelölte meg, melyet ezennel leleplezünk. Jól tudjuk, hogy szerény ez emlék az ő érdemeihez mérve, de hisszük, hogy annál inkább találni fog hozzá, ki maga a szerénység, az egyszerűség mintaképe volt. Aztán nem is e hideg kőre akarjuk mi bízni az ő emlékének megőrzését. Az idő vasfoga e követ is idővel megemésztheti, porrá lehet; de a Dersi János emléke örökre hálás kegyeletben marad a szivekben, valamig e földön magyar él s lesz, ki e hazában az egyszemélyü Istenhez imádkozik. Pedig az elsőben ép úgy nem kételkedünk, mint a mily erősen bízunk az utóbbiban. De ha e sírkő e szerint csak külső jele is annak a tiszteletnek és hálának, a melyet a Dersi János emléke iránt szivünkben érzünk és őrizünk, még sem lehetünk közönyösek e hideg kő iránt. Ki tudna meghatottság nélkül járni a sirhantok között? Ki maradna érzéketlen a sírkövek szemlélésénél, a melyek legközelebbről e temetőben is e városnak és hazának annyi nagy és jeles embere nyugvóhelyét jelölik ?! A midőn azért őszinte testvéri köszönetünket nyilvánítanám a testvér ev. ref. egyháznak, mint e temető tulajdonosának, hogy a maga halottjai között a mi hitsorsosunk porainak is helyet adni szíveskedett, legyen szabad — 63 —
