Ferencz József - Kelemen Albert et al.: Dersi János emléke. 1830-1890 (Kolozsvár, 1893)

aprotestántísmusellen általában megindított hadjárata, főleg az unitárius egyházzal szemben, alig kívánt valamely nagyobb erőfeszítést. Elég volt egy-egy hitbuzgóbb plébános, itt-ott nehány fegyveres katona s az unitárius templomok és iskolák, az azokhoz tartozó javakkal együtt, mint könnyű zsákmány estek annak kezébe. Megtörtént akárhány helyt az is, hogy a megrémült unitáriusok magok állították ki az adománylevelet javaikról a hódító félnek, csakhogy hamarább megszabadulhassanak a sok zaklatástól.

Mindezekkel nem rekriminálni akarunk. Mert a múltért a jelent vádolni a mily helytelen, éppen oly hiában való dolog. Csak azért hoztuk fel, hogy annál inkább kitűnjék, mily hitbuzgóságra s törhetetlen elvhűségre volt szüksége az unitáriusoknak, hogy ily balszerencse és annyi viszály között is, egyházunkat megtartsák, annak kisded hajóját a folyton fenyegető hullámoktól összetöretni, elmerülni ne engedjék .... És nem is engedték. Dávid Ferencz nyomába Hunyadi Demeter, Enyedi György, majd Thoroczkai Máté, Beke Dániel, Koncz Boldizsár, Almási Mihály, Szeniábrahámi Mihály, Ágh István, Lázár István s más hozzájok hasonló férfiak léptek, a kik ha a zászlót kénytelenek voltak is megmeghajtani, kezeikből kitépetni nem hagyták. Főuraink nagyobb részét a fejedelmi, majd a királyi udvar fényében és hatalmában részvétel és osztozkodás vágya elcsábította ugyan szegény és üldözött egyházunktól; de megmaradtak a Dánielek, a Kénosi Sándorok, Simonok, Horváthok, Maurerek, Szentiványiak, Zsukiak, a kik a megismert igazságot nem cserélték fel a világi dicsőséggel, a kiknek nemcsak szivök és lelkök egy vala a polgári hivatalokból is lassanként kizárt hitsorsossaikkal, hanem a mint az irás tovább szól az első keresztényekről, marháik is köz vala ezekkel. Áldozatkészségükből épültek más templomok az elvett templomok helyébe, papoknak és tanítóknak asztaláról, néha még ruházatáról is ők gondoskodtak. Mint a vallásszeretetnek és áldózatkészségnek egy soha el nem évülhető emléke marad örökre egyháztörtenelmünkben, különösen a Zsuki László végrendelete, ki javainak legnagyobb részét vallásközönségünknek hagyományozván, ez által kolozsvári főtanodánkat hamvaiból feltámasztotta. Őt követte majd Augustinovics Pál, Lengyelországból száműzött hitsorsosainknak ez egyik nagyemlékű utóda, kinek becses alapítványa vallásközönségünk-