Ferencz József - Kelemen Albert et al.: Dersi János emléke. 1830-1890 (Kolozsvár, 1893)

— if —

Halált hozó betegsége — veselob — már régibb keletű volt, s bár barátai többször unszolták, hogy a fárasztó gazdálkodással hagyjon fel s menjen fürdőre, ezt sajnos, meg sem kísérletté. A folyton növekedő betegség leverte, úgy, hogy 1890 évi aug. 18-án estve lefeküdt, hogy soha többbé fel ne keljen.

Ezt megelőzőleg néhány nappal, levélben, birtokára magához hivatta barátját Biás Istvánt, ki másnap azonnal kiment hozzá s miután neki gazdaságát megmutatta, a szobába bemenve, előbb közönyös dolgokról beszélgettek, majd igy szólott nozzá: «menjünk be, barátom, a más szobába s fogjunk hozzá, a miből élünk.» Ekkor a már ismeretes végrendeletének formáját együtt megbeszélve, tollba mondotta annak — jelenleg is barátja kezénél meglévő — pontozatait. A többiről hadd beszéljen az azon évi augusztus hó 30-án aláirt és alább közölt végrendelet.

De már egy harmadik, aug. 18-án reggel kapott, levelében arra kéri barátját, hogy küldjön kocsit utána, hogy Maros-Vásárhelyre bemehessen. Biás minden dolgát félre téve, kiment utána. Láthatólag jól esett a nehány nap alatt igen elgyengült betegnek e baráti figyelem. Már estére maros-vásárhelyi lakásába felvezette s orvost hivatott. Ettől kezdve betegsége változólag folyt le. Voltak enyhébb napjai is, de általánosságban s legnagyobb részt oly kínos napjai voltak, hogy barátai többször el voltak készülve, hogy más napig sem él. Nagyban enyhítette fájdalmát a gondos orvosi gyógykezelés s barátainak iátogatása s gyöngéd részvéte. Különösen jól esett, hogy betegségében meglátogatta barátja, Eerencz József püspök is,akitől még nagy érdekkel tudakozódott egyházunk ügyeiről s csaknem láthatólag felüdült, a mikor tőle, egyebek mellett, budapesti egyházközségünk gyarapodásáról, szép templomának éppen az idő tájt történt felszentelési ünnepélyéről értesült.

Betegsége november közepén kezdett annyira roszabbra fordulni, hogy a felgyógyulásra nézve az orvosok minden reményt feladtak; innen kezdve élete már csak egy kialvó mécs pisláncsolása volt, mígnem Csíki Gergely és Biás István barátai jelenlétében, 1890. évi deczember 29-én reggeli 7 órakor megszűnt élni.

Temetése, harmadnap, nagy részvét mellett ment végbe s végrendeletéhez képest a m.-vásárhelyi ev. ref sirkertbe helyeztetett végnyugalomra.

2