Kiss Ernő: Dávid Ferenc születésének négyszázados emlékünnepére (Kolozsvár, 1910)

Előszó

meghozta Dávid Ferenc emlékének feltámadását is. A szabadság eszméje mindenfelé kezdte áthatni a nemesek és jók gondolkozását. Világot megrázó forradalmak között vívták ki a népek politikai szabadságukat, melynek nyomában sarjadt ki a lelkiismeret, a gondolat szabadsága is. A XIX. század adta e nagy kincset az emberiségnek.

Az unitárius vallás nyert az emberi gondolkozás e haladásából legtöbbet, mert belső mivoltához tartozik a szabadság. Első sorban megnyerte a szabad mozgás, a szabad igehirdetés jogát, amellyel addig nem is álmodott körökben szerzett híveket. Azután megnyerte a teljes egyenlőjogúságot a Királyhágón túli Magyarországban is. Végre megnyerte azt, hogy első püspökének, Dávid Ferencnek emlékét híven ápolhatja és tanításait egészükben vallhatja.

Először az irodalomtörténet ismerte föl Dávid Ferenc jelentőségét : Toldy Ferenc, irodalmunknak ez a fáradhatatlan kutatója, méltatta legelébb írói jelességeit. Ám igazi nagyságát és jelentőségét, mint igazi reformátorét és a szabadelvű haladás bajnokáét, — mint ahogy kellett is, — egyházunk történetírói és vezetői hirdették legnyomósabban.

Először Jakab Elek, a történetíró, méltatta bővebben, midőn János Zsigmond életrajzát megírta. Leghatalmasabban pedig Ferencz József koronázta meg emlékét az 1868.-ki tordai zsinaton. Történelmi jelentőségűek szavai, mert ezek elhangzásától számíthatjuk voltaképpen azt a tiszteletet, mely Dávid Ferencet megilleti első sorban az unitárius egyház, azután mindenki részéről, aki az emberi haladás barátja.

— Én itt nem tehetem, — így szólt az ékesszóló főpap, akkor még kolozsvári pap és tanár, — hogy még egyszer meg ne emlékezzem Dávid Ferencről, vallásunk első püspökéről, ki Krisztusnak emberi természetét és azt tanítván, hogy a szent írásban csak a magától való Isten imádása és segítségül való hívása parancsoltatik, s e tanaiért, mint hitújító és ország felháborító, holtig tartó várfogságra ítéltetett; így szólott őt környező azon kevés híveihez, kik a helyzet rettentő pillanatában is őt még meg nem tagadták vala: Meg ne botránkozzatok az én balesetemen, — úgy mondta, — a világ halálom után meg fogja látni és bizonnyal