Jakab Elek: Dávid Ferenc emléke. Elítéltetése és halála háromszázados évfordulójára (Budapest, 1879)

KELEMEN BENŐNEK,

MINDEN UNITÁRIUS ÜGY ÁLDOZÓ BARÁTJÁNAK.

Emlékszel-e, a múlt év őszén, méla fenyőid árnyában, a kis forrás mellett, ígéretet tettünk, bogy lia az 1879. évi háromszázados unitárius ünnepet megérjük s én Dávid Ferencz életrajzát megírom, neked ajánlom azt; te tetszésemre hagytad, mit tegyek.

Isten megadta érnünk. Az ünnep itt. A könyv elkészülve, neved paizsa alatt, ime kezedben. Jól esnék, ha az ón szívem tetszése a tiednek öröme lenne. Isten iránt hálám, hozzád igaz szeretetem s ügyeinknek tett nagy szolgálataid elismerése indítottak erre..........

Féltetek nagy könyvtől, sok betűtől. Vajha nektek ne lenne igazatok s ne lennék én a méltán féltett! Fájna, ha igaz igyekezetü, hív munkálkodásom a jók javallását nem nyerné meg. De öntudatom, önérzetem akkor is megmarad nekem. Ezt senki, semmi, soha el nem veheti.

A férfi, ki e könyv tárgya, a hit, tudás és lélekerély hatalmas képviselője. Az unitárismus életfája századokra kitermette magát benne. Neve, lelke, tudománya, tettei fényéből nagy időig szív lelki táplálékot egyházunk.

Ily nagy alakot kisórlék meg e könyv szűk keretébe foglalva a jövőnek úgy adni át, a minő volt s a hogyan tőlünk rég megérdemelte. Örvendenék, ha bár részben sikerült volna.

Véleményedre sokat tartok. Nyugtass meg, ha te is benne megnyugvást találsz. Mondjátok — te, és a kik még szeretnek, hogy egyházunk iránt tett e szolgálatom, szívetekhez közelebb vitt, s jelen viszonyaink közt némi értékkel bir. Élj tieiddel jó egésségben, s engem — az örömtelen távolban élőt — ne felejts.

Az ivó.