Jakab Elek: Dávid Ferenc emléke. Elítéltetése és halála háromszázados évfordulójára (Budapest, 1879)
XII. 1571-1575
200 A ZSINATOK ELNÉMULÁSA. Volt még egy tér, hol eddig a szabad vélemény nyilvánulhatott — a zsinat. Dávid F. 1571. sept. 20-kára Vásárhelyre azt hívott egybe, egybehívóját és a mellékelt tiz pontból álló vitatételt kinyomatta, nem Gyulafejérváratt, hanem Kolozsváratt, nem a királyi, de a Heltai-nyomdában, nem a király, de önköltségén. Ma az egész könyv nincs meg; csak az egybehivóból tartott fen némi részletet Kénosi T. János. l) Előszavát Dávid F. irta, melyben az egyházi rendet arra intette : «hogy ha valaha, most különösen szem előtt tartsák az apostalok példáját, a kik midőn a Krisztus nevében szólástól eltiltattak, imádkozni kezdettek s az által megerősödve, nem szűntek meg az Urnák igazságát nagyobb hitbuzgalommal s több sikerrel hirdetni, mint az előtt. Az ő egyházukat is sok rósz érte, a mi buzgó imádkozásra és a kegyesség más cselekedetei gyakorlására indíthatja. Bárha erre sokan nem is gondolnak, de neki, a ki nevét Krisztusnak adta, más érzületűnek kell lenni. Neki és paptársainak a jelen veszélyek és viszálkodások miatt Isten igazsága nyomozásától, a segélyében való bizalomtól magukat eltereltetni engedni nem illik; de kötelesség, hogy lelkök reményét megőrizzék. E roszak közé tartozik — igy folytatja tovább — az irányukban levő irtóztató gyülölség s szakadatlan tnsakodási vágy, mely az ellenfelet a Háromságért eltölti, a mi által sokak lelkiismerete fölháborodik s kölcsönös szidalomra fakadnak. De ez nem indokolt, nem új s nem csodálható, a mint azt az egymással ellenkezőleg határozó zsinatok, conciliumok és a conciliumi symbolumok története mutatja. Isten — akaratjok ellenére ■— bocsátotta ki azt a hajót, melynek ő kormányosa, a világ nagy tengerére, hogy a habok között tovább evezve partot érni igyekezzenek . . . Inti őket, hogy vezérüket szírt és örvény között, tüzen-vizen kövessék, az őket hivó Istennek engedelmeskedjenek s a hit és üdv igéinek paizsával vértezve, a küzdtéren, Isten segélyében bízva, megálljának. Ezeket — igy végződik az összehívó — nem azért írja, mintha azt hinné, hogy ők előbbi hitbuzgóságukbau meglankadtak volna, hanem hogy az önként haladóknak ösztönt adjon, s hivatalából folyólag őket kötelességeik iránt éberekké tegye. E végre liivta egybe — úgymond — a zsinatot a neki e részben egyházától adott jognál és tekintélynél fogva. Hogy pedig a velők egyetértők úgy, mint az ellenkezők megismerjék, hogy ő az Ur igazságában megmarad, latin összehívójához mellékelte a vitatételeket is, melyeket a zsinaton Isten segélyével védni és megoltalmazni akar; a kiknek az igazság nyomozása szivén fekszik, azok hallgatására és vitatására szabadságot engedvén. Inti és buzdítja őket, hogy azon megjelenni annál inkább igyekezzenek, mert az egyháznak más ügyei is vannak, < melyekről egymással értekezniük és tanácskozniok kell.“ 2) Hogy folyt le a zsinat P mit végeztek ? az emlékiratokban nincs följegyezve, könyv nem jelent meg róla, az unitárius egyház levéltá') De Typographiis . . . czímü müve 182—84. 11. az én példányomban. 2) Egyháztörténelmi Emlékek. II. Dávid F. írod. eml. XXXI. sz.
