Jakab Elek: Dávid Ferenc emléke. Elítéltetése és halála háromszázados évfordulójára (Budapest, 1879)

XI. 1570-1571

DÁVID F. LEVELEI PALAEOLOGUSHOZ. 183 is, ki a Tiszáig, el volt terjedve, szervezett eklézsiáik s papjaik voltak, kiknek püspöke Dávid F. volt. Ez évnek még két nevezetes eseményét kell megemlitnem. Egyik Dávid F.-nek nov. 20. Palaeologus Jakabhoz irt levele, mely az ő belső lelki életének egy különös mozzanatát tárja elénk; másik az 1571. jan. 6- -14-ki vásárhelyi országgyűlésnek az unitáriusokra nézve korszak­­alkotó végzése s a rá következett végzetes történet. „A ki levetkezik minden emberi indulatot— írja ő —nem fogja siratni e század nyomorait... De hadd Írjon magáról s dolgaikról. Oly időket értek — úgymond — Fogy az igazság nyomozása nem bátor­­ságos, annál kevesebbé belső érzéseik nyílt megvallása. De a kiket Is­ten lelke megvilágosított, nem szabad hallgatniok, sem az igazságot el nem rejthetik. Akkora a lélek ereje, hogy az emberi ész minden ha­mis leleményét megvetvén, csak azon czélra törekszik, hogy Isten di­csősége terjedjen, az egyház épüljön, dühöngjön bár és mondjon ellene az egész világ ; mert a kiket az Atya Fiának adott, egyházzá kell alakul­­niok s vigyázniok, hogy Krisztus köntöse a katonák kezében is fölosz­tatlanul maradjon meg. Első tekintetre úgy látszik, mintha a mos­tani nagy mozgalmak a vallás megromlását és veszélyét okoznák; de a Krisztus halálakor támadt földrengés feltámadásakor lecsillapult. Nem azért Írja ezt — úgymond — mintha azt vélné, hogy ő, a tudós férfi, ne tudná, hanem hogy elmondhassa: mi ad neki megkönnyebbülést a mostani küzdelmekben, s hogy ő bizonyos arról, hogy az Isten gyönge edényei által munkálkodik, — gyakran azok akaratja és ellenére viszi végbe műveit s nem engedi meg, hogy igéje gyümölcs nélkül térjen meg hozzá. Ellenségeinek rosszakarata és gyülölsége vonta bele e czi­­vakodásba. Midőn el volt határozva arra, hogy semmi mást nyilván nem tanít és nem terjeszt, mint a mi az Isten igéiben világosan meg van írva, még sok dolog mibenléte iránt nem volt tisztában; de ellen­feleinek sürgetése azt mívelte, hogy tanaik téves-voltát egészen meg­ismerte ; más utat kellett tehát választani, az Istenről való tan védel­mére az eddigiektől különböző hittételeket felállítni. . . Vitáik zavaro­sak voltak, de úgy kellett kiadni, a mint folytak, különben ellenfelük - nek rágalmazásra adtak volna okot.. . Elolvasta vitáik újabban egybe­­gyüjtött s neki megküldött adatait — írja tovább. A dolgok és beszé­dek előadása sora és értelme tisztább s az elsőnél jobb, újabb kinyom­tatásuk kétségtelenül hasznos lenne. Látja abból, hogy állításuk igaz, s Isten igéjén alapul; de ellenfelök minden ellenvetését eloszlatni nem bírja. Ha Krisztus az Atya benne lakásáért Isten, nem látja át, miért ne lehetne a Fiú Atyjával egy Isten, s ha egy, miért ne végnélküli és örökké­való t. i. istenségét tekintve; ha pedig mint ember állítatik Istennek lenni, hogy lehessen nem teremtett, nem alkotott, sőt nem újonnan lett Isten! Es ha a Krisztus, — a mint az ellenfél állítja — az ó-szövetség­ben láttatott és imádtatott, minthogy azok csak egy Istent hittek és imádtak: nem tudja, hogyan kerülhető ki, hogy ne a Krisztus mondas­sák amaz egy Istennek. O ugyan akarná, ha a szentirás értelme engedné, hogy ők a Krisztust számban és állatban az Atyától különbözőnek vall­

Next

/
Thumbnails
Contents