Jakab Elek: Dávid Ferenc emléke. Elítéltetése és halála háromszázados évfordulójára (Budapest, 1879)
XI. 1570-1571
168 AZ UTOLSÓ HITVITÁK. szór a legfontosabb zsidó kifejezések görög értelmét. Alapos tudósok épen ezért a jelesb latin fordításokat használták. Beza maga Athanáz és Cyrill atyák dialógusai régi görög szövegét oly barbároknak és sületleneknek mondja, hogy csodálkozik, miként érthették meg a kik olvasták.1) Meliusnak a D'nSx = Elohim magyarázatáról egy nagy tekintetű magyar tudós, Lugosy József írja, hogy az az ő különös hittani felfogását nem igazolja s etymologiailag sem áll.2) Melius ezek felett említett levelében egy tényelőadás által történetírásunk irányában is rósz hissem-üséget tanúsít, mert nemcsak bántalmazta a király emlékét, ellenkezésbe akarván hozni őt önmagával, kétséget kívánt támasztani Dávid F. Írói hitele iránt; hanem önnagyzási indokból az igazságot is másképen akarta az utókorra hagyni, mint az a valóságban volt. Azt állította t. i. a királyhoz irt levelében, hogy mikor az a váradi hitvita alkalmával őt magához hivatván, vele a hitczikkekről szólott s ő nézeteit előadta, a király helyeslőleg úgy nyilatkozott, hogy ő a Dávid F. és Blandrata tanait nem helyesli s nem fogadta el, nem is akarja elfogadni, csak tanulmányozza : vájjon igazak és az Isten igéjén alapulnak-e ? 3) Ez a királynak azon vita leirásában följegyzett, s a világirodalomba átment elbeszélésével egészen ellenkezik; a szerint ugyanis Melius hajolt a király nézeteire, a ki épen ez alkalommal inkább mint addig valaha, nyíltan és határozottan elfogadta Dávid F. hitnézeteit, a mint ezt a vitairatba beigtatott többszöri nyilatkozata és egész akkori magatartása igazolja. A vitairat hitelességét pedig Dávid F. teljesen kimutatta egy későbbi müvében, hol ily hely fordul elé: „A kinyomtatott Disjoutatióről nem mondható, hogy hamison költ; mert minek előtte a nyomáshoz kezdettünk, volna, — úgymond — a felséges fejedelem, a mi kegyelmes urunk meg akarta látni, és megolvasta az ő főnépeiből egy néhánynyal, és önnön kezével notálta az exemplárt, és hozzá tött, a mi ő neki eszébe jutott. Ugyan jó, hogy az ellenfél nem egyedül volt a disputatioban, mert mindent kívánsága szerint szabadon beszélne el. De nem lehet, mert sok jámbor volt rajta.“ 4) Ezek Melius jellemének és hktana aethikai részének nem fény vonásai s iménti észrevételem jogosultsága mellett a mérő serpenyőben sulylyal bírnak. Melius és kitiinőbb hitfelei végső erejűket megfeszitve dolgoztak ez évben a sajtó terén mind ben, mind a hazán kívül. Egy éviién sem jelent meg tőlük annyi és a közönséget oly sok oldalról érdeklő könyv, mint most. Szegedi Kis István nyitotta meg a sort5), lövették J) Lampe . . . 270. 1. 2) ToUy F. Új Magyar Muz. 1850—51. II. k. CXX. 1. 3) Lampe . . . 266. 1. 4) Fgyháztört. Emi. II. Dávid F. írod. eml. XXXIY. sz. 3cc ív, Cecij levél 2. old. 5) Assertio vera de Trinitate contra quorundam delirammta . . . Ezt még 1570. vitte volt Skaricza Máté (lenibe, de csak 1573. íyomatott ki. Balogh F. id. műve 48. 1.
