Jakab Elek: Dávid Ferenc emléke. Elítéltetése és halála háromszázados évfordulójára (Budapest, 1879)

X. 1569

BELSŐ ÉS KÜLSŐ VISSZAHATÁS.

129

Németország tudós-világa harczra készen állott szembe Dávid Ferenczczel és Blandrátával. Zanchi Jeromoson kivül Major György wittembergi egyetemi tanár is könyvet irt ellenök, s izgatva a népet és fejedelmeket, czáfolva a fejérvári hitvita tételeit: az Istent állatában egynek, személyében báromnál s egyetlen Fiát egyszemélyit, de kéttermészetünek igyekezett bebizonyitni. l) Az önvédelem irói annak a vitakérdésekre vonatkozó tartalmát bőven, sok helyt szó szerint adják, csekély tudományi értékére indokoltan rámutatva. „Major művénél — úgymond Dávid F. hidegebb, Ízetlenebb és meddőbb ez időben világ elé nem került. 0 a szentirásról csaknem egészen megfeledkezve,okoskodásai erejét conciliumokra, a szentatyák írásira, symbolumokra, pápai rendeletekre és templomi énekekre alapítja.“ . . . Való, hogy e müvet sem a kérdések új oldalról felfogása, sem ismeretlen érvek nem teszik Írója nevéhez méltóvá, s mint olyan, daczára annak, hogy a fejérvári hitvitán már tárgyalt kérdésekkel foglalkozik, annak theologiai színvonalán alól áll. A Háromság és Krisztus öröktől fogva születése az orthodoxia oly elhasznált s tartalmatlan érveivel van benne védve, melyek egyfelől a gyermekesség, másfelől az obscurantismus határiba csapongnak át, mig Dávid F. és Blandrata theologiai álláspontja a védirat folyamában szilárdul s tanaik igazsága tisztább és határozottabb körvonalokban emelkedik ki e vitából, homályba borítva az ezen müvével tudományos hírét nem gyarapító német theologust. Dávid F. müve tárgybeosztás, logikai érvelés és irály tekintetében az ő rhetorikai és dialectikai erejét itt is nagy arányokban mutatja. Major Csáki kanczellárnak levélben ajánlotta támadó művét, Dávid F. is vádiratát; Major ajánló-levelében kisebbíti őt, jó indulatát irányában megingatni, sőt ellene fölingerelni igyekszik ; Dávid F. szellemdús feleletet irt rá, finom elmeéllel, megnyerő modorban, a személye és tanai elleni izgatásokat ártalmatlanokká téve vagy ügyesen fordítva ellenére vissza. Azután a mű czáfolatára tér át s ellenfele érveit és okoskodásait izeire szétszedve, kimutatja a szentirások igaz értelmével összeegyeztethetlenségöket, azt is bebizonyítva, hogy Major nem a reformált egyház hívéhez illő, de egészen katholikus álláspontot véd, azoknak nyújt kezet, kik a reformatio legnagyobb ellenzői, mintha a pápa szolgálatába állott volna, kinek zsarnoki hatalma megtörése volt a reformatio egyik legfőbb czélja s jogalapja, s hogy ő ép azon fegyverekkel harczol most ellenök, melyekkel ezelőtt a katholikus egyházban félistenként uralkodó pápa és követői Luther és Melanchton, a lelkiismeretszabadság ébredést hirdető ezen pacsirtája ellen.

„Felhozza Major — úgymond Dávid F. állításai mellett a régi szentatyák hosszú sorát; de mellőzi a legelsőt, Polykarpust, János tanítványát, a ki mindig egy Istenről, Krisztus atyjáról szólt, ahoz imádkozott, nem emlitve háromságot, állatot, személyt s más értelem nélküli szókat; mellőzi Ignáczot, a ki az Antiochiabeliekliez küldött levelében világosan Írja, hogy Krisztus soha más Istent nem hirdetett,

') Egyháztört. Emi. II. Dávid F. írod. emlékei. XXX. sz.

9