Pozsonyi Szentmártoni Kálmán: János Zsigmond erdélyi fejedelem élet- és jellemrajza (Székelykeresztúr, 1934)
János Zsigmond Izabella gyámsága alatt
92 János Zsigmondi és Izabella visszajövetelének Erdélyben mindenki örvendett,1 nemcsak azért, mert általános emberi érzés, hogy mindig jól esik, valahányszor valamely igazságtalanság végét látjuk, hanem azért is. mert Castaldo zsarolása s Ferdinánd hat évi uralmának kimondhatatlan szenvedései után az erdélyiek János Zsigmond visszajövetelében egy nyugodtabb és szebb jövő kezdetét remélték. Izabella és János Zsigmond bevonulása Kolozsvárra 1556. okt. 22-én történt fényes és valóban királyhoz méltó pompával. A királyné és királyfi kíséretében ott voltak a lengyel követek, Szulejman csauszai, az erdélyi három nemzet képviselői, török, lengyel, erdélyi, román és rác hadakkal. A boldog ünnepség után a királyné megajándékozta a szultán követeit s a román vajdákat. A vajdák csapataikkal kimentek Erdélyből, de visszavonulásukban sok kárt okoztak s „nagy nyeresíggel“ érkeztek hazájukba.1 2 3 János Zsigmond visszajövetelének hírére Felsőmagyarország és a tiszáninneni részek is egymás után pártollak vissza János Zsigmondhoz, mert a közfelfogás Ferdinánd tehetetlenségében látta a bajok forrását. Minden magyar szem Erdélyre tekintett s csak onnan várt boldogulást, úgy, hogy János Zsigmond hatalma Kassáig terjedt.8 Izabella 1556. nov. 25-re Kolozsvárra országgyűlést hívott, mely a magyar nemzet történelmének szempontjából nagyjelentőségűnek mondható, mert ezen az országgyűlésen Erdély s a részek közjogilag is egyesültek s határozottabb formát adtak az erdélyi nemzeti fejedelemségnek, melynek történelmünkben oly dicső szerep jutott s melynek igazi nagy történelmi értéke abban van, hogy a mohácsi vész után a magyar államiságot és szabadságot ez tartotta fenn. Ezen az országgyűlésen kimondták, hogy elszakadnak Ferdinándtól, akinek hatalma alá úgy is váratlanul, reménytelenül, erőszakosan estek. A rendek elismerik János Zsigmondot fejedelmüknek s örök hűséget ígérnek 1. „Ipsa verő in Transilvaniam summo omnium studio ac laetitia pervenit“. Lásd: Forgách : i. m. 188. 1. — 2. A Székely Krónika Tört. Tár. 1880- év. 640. 1. Továbbá: Verancsics: i. m. 99. I. Xenopol: Istoria Romänilor. V. v. p. 61. Bethlen: i. m. 597. 1. Ostermayer: i. m. 60. 1. Ezekkel szemben Forgách F.: i. m. 188. l.-ján hihetetlenül ezt írja: „nihil tarnen hostile fecerunt“. — 3. Lukinich: i. m. 82. 1.
