Pozsonyi Szentmártoni Kálmán: János Zsigmond erdélyi fejedelem élet- és jellemrajza (Székelykeresztúr, 1934)
János Zsigmond Izabella gyámsága alatt
43 A kibékülés azonban csak látszatszerű volt, a barát ellenségei izgatták a királynét, hogy számoltassa meg Fráter Györgyöt, „hogy ha fia felnő, legyen elegendő költsége kiadásai fedezésére“. Az 1547-iki fehérvári országgyűlésen fel is szólították Fráter Györgyöt, hogy mint kincstartó, terjessze az ország jövedelméről elő számadásait, de erre azt felelte a barát: „Számadásaimat csak akkor adom be, ha a királyfi megnő“.1 A királyné nem nyugodott ebbe bele, hanem Fráter Györgyöt bepanaszolta a szultánnál, hogy: „Az ország, a királyi árva s ő, a királyné, mind egy ember kezében vannak: a barátéban s ennek bántalmai ellen ő neme, a gyermek kora miatt nem védhetik magukat“. A szultán megintette Fráter Györgyöt s útasította, hogy a királyné parancsának engedelmeskedjék és minden jogtalanságtól tartózkodjék.2 A szultán a gyámkodás leple alatt tovább terjeszkedett. Ezért Fráter György Salm Miklós gróf utján újból felajánlotta Erdélyt Ferdinándnak, cserébe valamelyik hercegségért. Erdélyt a kereszténység védbástyájának tűntették fel Ferdinánd előtt és Salm is helyeselte a gondolatot, mert azt tartotta, hogy nem lesz béke Magyarországon addig, míg „az a féregnyi János Zsigmond“ Erdélyben van.3 Ferdinánd azonban kijelentette 1547-ben, hogy öt évre fegyverszünetet kötött a törökkel és semmit sem tehet az erdélyiekért. E béke következtében ugyan a szultán magát tekintette egész Magyarország urának, de ez a béke szentesítette az ország három részre oszlását.4 Erre Izabella, aki már megunta Fráter György fösvénységét s a vele való kellemetlenségeket, elhatározta, hogy visszamegy Lengyelországba, azonban az a hír, hogy a királyné távozása esetén a szultán János Zsigmondot Konstantinápolyba vitetné, arra bírta Izabellát, hogy ne hagyja el Erdélyt.5 Elutazás helyett újabb támaszt keresett s magát és fiát a Szentszék „kegyébe“ ajánlotta, de János Zsigmondot maga Fráter György is „melegen ajánlá a Szent Atya támogatósába, hogy ez a királyi gyermek“ is megkapja a többi fejedelmi ifjak közt a méltóságának megfelelő helyet, mert tehetségéről Ítélve — ha Isten élteti — nagy 1. Bethlen: i. m. Tom. 1. p. 425. — 2. U. o. 426—27. Érd. Orszgy. Emi. I. 205—206. 1. — 3. Veress: i. m. 266. 1. — 4. Érd. Orszgy. Emi. 1. 207—8. I. — 5. U. o. I. k. 212. 1.
